Világ MTI 2011. november. 17. 16:47

Újra könnygázt vetettek be az athéni tüntetők ellen

Könnygázt vetettek be a görög rendőrök az Athénban felvonuló fiatal tüntetők ellen, akik egy majdnem négy évtizeddel ezelőtti diáktüntetés alkalmából csütörtökön az utcára vonulva tiltakoztak a szigorú gazdasági megszorító intézkedések ellen.

Ez az első nyilvános teszt az új görög egységkormány számára, amelynek az a feladata, hogy ratifikáltassa az adósságválság megoldását célzó megállapodást.

Ez a feltétele annak, hogy az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap folyósítsa a pénzügyi mentőöv újabb, 8 milliárd eurós részletét. A mentőcsomag húsbavágó adóemelésekkel és kiadáscsökkentésekkel jár.

AP

Görögországban az évenként megrendezett november 17-i athéni felvonulással arra emlékeznek, hogy 1973-ban ezen a napon diáklázadás robbant ki a katonai diktatúra (1967-1974) ellen, amelynek vezetői vérbe fojtották a felkelést. A felvonulások gyakran adtak alkalmat az éppen hatalmon lévő görög kormány politikájával szembeni tiltakozásra.

A rendőrség szerint csütörtökön körülbelül 15 ezren, a Reuters brit hírügynökség szerint több mint 30 ezren vonultak az utcára Athénban, diákok, tanárok, baloldali radikális aktivisták és anarchisták, nyugdíjasok és munkások egyaránt. A felvonulók doboltak, és egyebek mellett azt skandálták, hogy "Kifelé az EU-val és az IMF-fel!"  "A junta nem ért véget 1973-ban, lázadás az EU-IMF kormánya ellen" - hirdette egy transzparens.

A rendfenntartók összetűztek a felvonulókkal, és könnygázt lőttek ki rájuk.

A görög parlamentben szerda este kapott bizalmat az új kormány. Lukasz Papademosz miniszterelnök rámutatott: kormánya "titánokhoz méltó" feladatot vállalt, amely nem áll arányban szűkre szabott hivatali idejével, ezért "nem szabad túlzott várakozásokat táplálni" vele szemben. A kormány több vasat tart egyszerre a tűzben: tárgyal a bankokkal az adósságok részleges elengedéséről, keresztül kell vinnie a parlamenten a megszorításokkal teli jövő évi költségvetést, be kell indítania a szerkezeti reformokat, tárgyalnia kell Brüsszellel. Az előre hozott választások időpontját 2012. február 19-re tűzték ki, így Papademosz koalíciós kormányának bő három hónap áll rendelkezésére.

Hirdetés