Világ hvg.hu 2011. október. 21. 11:50

Kivizsgálná Kadhafi halálát az ENSZ

Vizsgálatot sürget Moammer Kadhafi líbiai vezető halálának körülményeivel kapcsolatban az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága - jelentette az AP hírügynökség.

Az elfogott és még életben lévő, illetve később a már halott Kadhafiról készült amatőr videók "nagyon nyugtalanítóak" - mondta a hírügynökség beszámolója szerint Rupert Colville, a főbiztosság szóvivője.

Kattintson, nézze meg képeinket is!
AP

Szerinte az ezredes halálát valószínűleg az a már létező ENSZ-bizottság vizsgálhatná, amely eddig is az emberi jogokkal kapcsolatos líbiai visszaéléseket próbálta feltárni. A bizottság nemzeti vagy nemzetközi vizsgálatot is javasolhatna - tette hozzá.

Kadhafi 42 évig tartó diktatórikus uralmának áldozatai megérdemlik azt, hogy megfelelőek legyenek az igazságszolgáltatási eljárások és a visszaélések elkövetői bíróság elé álljanak - tette hozzá Colville.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.