A venezuelai elnök bejelentette csütörtökön, hogy sikeres volt kubai gyógykezelése, és szerinte már nincsenek rákos sejtek a szervezetében.
Az egyenruhába öltözött Hugo Chávez erről hazaérkezésekor számolt be a vidéki La Fríában, ahová azért ment, hogy az ottani templomban hálát adjon Istennek - mint mondta: "a parancsnokok parancsnokának" -, és teljesítse fogadalmát.
Kijelentette: Havannában többféle vizsgálatot végeztek rajta, és ezek alapján "tudományos módon megállapíthatták, hogy nincsenek aktív rosszindulatú sejtek a testében". Ennek ellenére négyhavonta ellenőrzést kell végezni - tette hozzá.
A baloldali radikális elnök a betegségből való kilábalással esélyt kapott arra, hogy ismét induljon az elnökválasztáson, amelyet jövőre tartanak.