2011. október. 06. 17:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 06. 17:34 Világ

2017-től járhat a metró Belgrádban

A szerb fővárosban 2017-ig elkészül az első metró, amelynek két szárnyvonala lesz. Erről a belgrádi városi képviselőtestület csütörtöki ülésén döntöttek.

A képviselők 62 szavazattal, 26 ellenében elfogadták a metróberuházásról szóló tájékoztatót, amely szerint az építkezések két év múlva kezdődnek.

Belgrád első metróhálózatát, fővállalkozóként a francia Alstom transport építi meg, és ez a cég szállítja le a metrószerelvényeket, valamint a komplett elektromos berendezéseket is.

Noha az első belgrádi metró felépítése már évtizedek óta beszédtéma volt, a város vezetése csak tavaly júniusban tette meg az első konkrét lépéseket a megvalósítás felé.

Értesülések szerint a metró, ahol csak erre mód van, a föld felett fut majd, mivel ez a megoldás háromszor olcsóbb, mint ha a föld alatt futna a vonal. A franciák vállalták, hogy "adományként" elkészítik a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek értéke körülbelül 3 millió euró.

A metróvonalak közül egyik a város északnyugati része, vagyis Újbelgrád felé haladna, a második délnyugat felé, a harmadik pedig kelet felé ágazna el. Valószínűleg csak a városközpontban haladna föld alatt a metró. A sínhálózat 36 kilométer hosszú lenne, amelyen 55 megállót építenének ki. A földalatti óránkénti átlagsebessége 28,2 kilométer lenne, tehát az elsőtől az utolsó megállóig összesen 26 percet venne igénybe az utazás – olvasható a Vajdaság Ma portálon.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.