2011. szeptember. 21. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 21. 13:47 Világ

871 ezer forintos nyugdíj jár Cicciolinának

Novembertől nyugdíjas lesz Cicciolina, aki a római parlamentben betöltött mandátuma után képviselői nyugdíjban részesül. Az olasz sajtó botrányért kiált, az egykori pornósztár viszont állítja, megdolgozott érte.

Havi bruttó 3108 euró (871 ezer forint) nyugdíjat kézbesítenek novembertől az olasz Radikális Párt volt parlamenti képviselőjének, Staller Ilonának. A volt pornósztár november 26-án lesz hatvanéves. Az összeg az 1987-92 között a római képviselőház soraiban végzett munkájáért jár neki. Nettó kétezer eurót fog kézhez kapni. Cicciolina lesz a 2330. képviselő, akit inaktív korában az olasz adófizetők tartanak el úgy, hogy járulékot sem fizetett érte – jegyezte meg az Il Giornale című napilap.

Az újság szerint nem Cicciolina foglalkozása a felháborító, hanem az, hogy a képviselők öt év után jogosultak a nyugdíjra, az olaszok többsége pedig harmincöt évig dolgozik érte. Ráadásul Cicciolina a nyugdíj mellett még most is fellép – tette hozzá az újság. "Keményen megdolgoztam érte. Nem egynapos bunga-bungázással kerestem" – reagált Cicciolina az Il Corriere della Sera című napilapban a kormányfő, Silvio Berlusconi szexbotrányára utalva. Staller emlékeztetett, hogy húszezer szavazattal jutott be a római parlamentbe, ennél többet akkor a radikálisok között csak a főtitkár, Marco Pannella kapott. Az 1972-től Itáliában élő Cicciolina hiányos öltözékben, rózsaszín plüssmacival a kezében kampányolt.

"Képviselői fizetésem hatvan százalékát a pártnak adtam, és közel húsz törvényjavaslatot dolgoztam ki" – mondta. Például a szerelmeseknek nyitott parkokról, az iskolai szexuális nevelésről és a szőrmék elleni törvényjavaslatokat – emlékeztetett néhányra a Corriere. Politikai karrierjét Staller Ilona 2002-ben a magyar parlamenti, 2004-ben a milánói polgármesteri választáson próbálta folytatni, sikertelenül.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.