Visszavonta az állítása szerint kényszer hatására tett vallomását az áprilisi minszki metrómerénylet két gyanúsítottjának egyike - Vladiszlav Kovaljov - a per pénteki tárgyalási napján.
Kovaljov - akit azzal vádolnak, hogy segített a támadás értelmi szerzőjének Dmitrij Konovalovnak a merénylet elkövetésében - azt állította, hogy vallomását megfélemlítéssel csikarták ki. "A kihallgatók azt mondták, hogy jobb lesz ha megmondom, mit tudok arról, amit Konovalov csinált, különben elítéltnek a vallomás megtagadása miatt" - mondta a 25 éves vádlott a fehérorosz legfelsőbb bíróságon, és hozzá tette, hogy halotta, ahogy feltételezett bűntársát a szomszéd cellában verik.
"Azért tettem ezeket a vallomásokat, mert féltem. Féltem, hogy kivégeznek" - hangsúlyozta Kovaljov. A két másik merénylet elkövetésével is megvádolt fiatalokat akár halálra is ítélheti a bíróság. A szintén 25 éves Konovalov már az eljárás első napján, csütörtökön beismerte, hogy bűnös az áprilisban a minszki metróban 11 halálos áldozattal járó és egy 2008-as merénylet elkövetésében.