Világ MTI 2011. szeptember. 05. 10:27

9/11: éberségre figyelmeztetnek a németek

Egy héttel az Egyesült Államok ellen végrehajtott terrortámadások 10. évfordulója előtt a terrorizmus folytatódó veszélyére figyelmeztetett és éberséget sürgetett a német belügyminiszter.

Hans-Peter Friedrich a legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild hétfői számában megjelent interjújában utalt arra, hogy szerte a világon iszlám terrorhálózatok működnek. A 2001. szeptember 11-i terrormerényleteket végrehajtó al-Kaida esetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi szervezetnek, amelyet korábban az azóta megölt Oszama bin Laden vezetett, ma már a decentralizált struktúrája jelent problémát.

A miniszter elmondta, hogy a német hatóságok az országban mintegy ezer potenciális iszlám terroristát tartanak nyilván. Közülük mintegy 140-et különösen gyanúsnak tartanak, ők feltételezés szerint készen állnak terrorcselekmények elkövetésére. A hatóságok szerint közülük körülbelül 20 különböző terroristatáborokban kapott kiképzést - jelentette ki a belügyminiszter, utalva arra, hogy a szóban forgó személyeket állandó megfigyelés alatt tartják.

Közvetve a legutóbbi norvégiai merényletekre emlékeztetve Hans-Peter Friedrich különösen veszélyesnek nevezte a magányos tettesek által elkövethető merényleteket. Utalt arra, hogy a lehetséges merénylők nyomon követése rendkívül nehéz. A szélsőjobboldali indíttatású Anders Behring Breivik által elkövetett merényletek után a miniszter korábban úgy vélekedett, hogy hasonló terrortámadások Németországban sem zárhatók ki.

Az interjúban a német belügyminiszter mindenekelőtt a militáns iszlamizmust bírálta. Úgy vélte, hogy ennek képviselői a vallást harci ideológiaként használják fel. Friedrich a németországi muzulmán szervezeteket ismét a biztonsági hatóságokkal való együttműködésre szólította fel. A belügyi tárca vezetője közölte, hogy Németország nem kíván további foglyokat befogadni a guantánamói büntetőtáborból. Emlékeztetett arra, hogy két foglyot az ország már korábban befogadott, őket azóta állandó ellenőrzés alatt tartják.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.