Szociáldemokrata győzelem a volt NDK-s tartományban
A szociáldemokraták nyerték a németországi Mecklenburg-Elő-Pomerániában vasárnap tartott tartományi parlamenti választásokat.
Az NDK volt tartományában az országos trend érvényesült, azaz folytatódott a szövetségi koalíciót alkotó pártok, a Merkel kancellár vezette CDU és a liberális FDP támogatottságának a csökkenése. Ezzel szemben erősödtek a szociáldemokraták és újabb tartományban folytatódott a környezetvédelmet zászlajukra tűző Zöldek szárnyalása.
Az esti részeredmények szerint a keleti tartományban a Német Szociáldemokarta Párt (SPD) mintegy 7 százalékkal növelte szavazatainak számát, és továbbra is a schwerini törvényhozás legerősebb pártja maradt.
A második helyen a kereszténydemokraták végeztek, a CDU azonban jelentős mértékben visszaesett, csaknem 5 százalékot vesztve öt évvel ezelőtti eredményéhez képest. A kereszténydemokraták még soha nem szerepeltek olyan rosszul a tartományban, mint most. A harmadik hely az egykori keletnémet kommunista utódpártot is magában foglaló Baloldal pártjáé lett, a párt támogatottsága a korábbiakhoz képest alig változott.
Ezúttal először jutottak be a schwerini törvényhozásba a Zöldek, mégpedig úgy, hogy egy csapásra csaknem megduplázták öt évvel ezelőtt szerzett szavazataik számát.
A vasárnapi szavazás legnagyobb vesztese a liberális Szabad Demokrata Párt. Az FDP az idén eddig tartott hat tartományi választás eredményeként négy helyi törvényhozásból esett ki.
Az előrejelzések szerint továbbra is a schwerini törvényhozás tagja maradt a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD). A kampány során elsősorban idegenellenes jelszavakat hangoztató párt jelentős mértékben visszaesett ugyan, egy hajszállal azonban mégis csak túlszárnyalta az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
A tartományban eddig Erwin Sellering szociáldemokrata miniszterelnök vezetésével az SPD és a CDU nagykoalíciója volt hatalmon. A rendkívül népszerű 61 esztendős politikus - aki néhány évvel ezelőtt a nyugati Észak-Rajna-Vesztfáliából költözött át a keleti tartományba - nem zárt ki, hogy marad a jelenlegi nagykoalíció, de azt sem, hogy a Baloldal pártjával, vagy akár a Zöldekkel alakít kormányt.
A Németország egyik legszegényebb tartományának számító Mecklenburg-Elő-Pomerániában tartott választások országos erőpróbát jelentettek, és szakértők szerint újabb kudarcot a Merkel-kancellár vezette szövetségi koalíció, különösen a kisebbik koalíciós partner, az FDP számára.
A mecklenburgi szavazás eredményei közvetve előre jelezték a két hét múlva esedékes berlini tartományi választások esélyeit is. Az önálló tartománynak számító Berlinben ugyancsak a szociáldemokraták és a Zöldek győzelme várható.
A részeredmények szerint a schwerini parlamentben az SPD a szavazatok 37 százalékához jutott (2006-ban 30,2 százalék) százalék. A CDU 23,9 (28,8), a Baloldal pártja 17,2 (16,8) százalékot szerzett. A Zöldek 8,5 százalékos eredményt értek el, 5 százalékkal növelve szavazataik számát, a liberális FDP pedig mindössze 3,2 százalékhoz jutott a 2006-os 9,6 százalékhoz képest. A neonáci NPD korábbi 7,3 százalékos támogatottsága 5,5 százalékra csökkent.