2011. július. 25. 18:49 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 25. 19:00 Világ

Halottá nyilvánították, 32 év múlva letartóztatták

Halottá nyilvánításának negyedszázados évfordulóján bukott le egy szélhámos az Egyesült Államokban.

Az immár 72 esztendős Arthur Gerald Jones Las Vegasban lepleződött le, ahol egy fogadóirodában dolgozott. Jones még 1979-ben - azaz 32 éve - tűnt el, azt követően, hogy összecsaptak feje felett a csőd hullámai. Elveszítette az állását - tőzsdei alkuszként dolgozott - és tetemes adósságot halmozott fel, mert balszerencséje volt szerencsejátékokban. Előfordult, hogy egyetlen kosárlabdameccs eredményének fogadásán 30 ezer dollárt - 6 millió forintot - veszített.

A férfi chicagói születésű, és feltehetően az ottani alvilág elől menekült a "megszűnésbe" 40 évesen, feleségét és három gyereküket magára hagyva. Családtagjai azóta sem látták - és ő sem őket. Eltűnése után a múltjából senkivel sem tartott kapcsolatot.

Jonest 1986-ban halottnak nyilvánították, családja pedig (feltehetően életbiztosítás révén) 47 ezer dollárhoz jutott, felesége azóta újra férjhez ment - így nem kevés bonyodalom adódhat az ügyből. Jones lebukását hamis társadalombiztosítási igazolványa okozta - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.