Több mint kétszáz ember megsebesült szombaton Kairóban, többségük könnyebben, amikor a keleti városrészben helyi lakosok rátámadtak az Egyiptomot irányító katonai vezetés ellen tüntetőkre - jelentette a Mena egyiptomi állami hírügynökség.
Nagyjából tízezer tiltakozó a védelmi minisztérium épületéhez akart vonulni, hogy ott tüntessen a katonai kormányzat ellen, amely azóta áll az észak-afrikai arab ország élén, hogy februárban a népharag megdöntötte Hoszni Mubarak elnök uralmát. Út közben azonban katonák állták útjukat, és könnygázzal, valamint a levegőbe leadott figyelmeztető lövésekkel próbálták szétoszlatni a tömeget.
Nem sokkal később a környék lakói késekkel és botokkal támadtak a tüntetőkre, azok utcaköveket hajigáltak rájuk; az összecsapásban 230 ember szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, 39 embert kórházba szállítottak.
Az egyiptomi főváros központjában, a Tahrír téren tüntetők hetek óta követelik a katonai kormányzattól a hadsereg és a rendőrség megreformálását és azt, hogy vonják felelősségre a Mubarak-rezsim azon tisztségviselőit, akik felelősek a január-februári tiltakozások során megölt csaknem 900 tüntető haláláért. Eddig mindössze egy, alacsonyabb rangú rendőrt ítéltek el a távollétében.