Európai Bizottság: még van mit tenni a bolgároknak és a románoknak az igazságügy területén
További lépéseket kell tennie Bulgáriának és Romániának az igazságügyi reformok és a korrupció elleni fellépés terén - állapította meg szerdán kiadott jelentésében az Európai Bizottság. A testület azt is bejelentette, hogy jövőre átfogó értékelést készít a két ország 2007-es csatlakozás óta ezeken a területeken elért haladásról, és szükség esetén kötelező ajánlásokat is megfogalmaz. A román államfő pozitívnak nevezte a jelentést.
Bulgáriát külön felszólította az Európai Unió végrehajtó testülete a szervezett bűnözés elleni fellépés fokozására.
A két ország EU-taggá válása óta a bizottság évente rendszeresen áttekinti, hogyan áll a reformfolyamat az igazságügy, valamint a korrupció ellenes fellépés területén. A mostani jelentésben azt állapította meg, hogy bizonyos mértékű haladást mindkét tagállamban minden területen elértek, de még további erőfeszítésekre van szükség, különösen Bulgária esetében.
Szófia esetében a rendőrség és a bűnügyi igazságszolgáltatás szerkezeti reformjának megindítását, valamint az érdekütközésre vonatkozó törvénykezésnek a kiterjesztését említette a bizottság a pozitív oldalon. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a felső köröket érintő korrupció ellen fellépés terén az elmúlt 12 hónapban nem születtek meggyőző eredmények.
Az igazságügyi rendszerben különösen az elszámoltathatóságot illetően és a gyakorlat szintjén sürgős előrelépésekre van szükség, hogy nagyobb mértékű haladást lehessen elérni a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben is - emelte ki a bizottság.
Romániában az uniós végrehajtó testület komolyabb előrelépéseket állapított meg, beleértve az igazságszolgáltatás hatékonyabbá válását, illetve az új törvénykönyvek gyakorlatba iktatásának folyamatát.
A jövőben ott szükségesnek tartott lépések között említette a bizottság a felső szintű korrupcióra vonatkozó bírósági eljárások gyorsítását, valamint a pénzmosásra vonatkozó törvénykezés javítását.
A bizottság jelezte, hogy minden segítséget megad a két országnak az érintett területeken tett erőfeszítéseikhez. Ami pedig a jövő évi átfogó értékelést illeti, értésre adta, hogy az ki fog terjedni a most megfogalmazott hiányosságok orvoslásának állására is.
Nemzetközi értékelések szerint az igazságügyi reformok és a korrupció elleni fellépés terén mutatkozó lemaradás részét képezi annak a politikai véleménynek, amelynek alapján egyes EU-tagországok még ellenzik, hogy Románia és Bulgária belépjen a belső határok nélküli mozgást biztosító schengeni övezetbe.
Pozitívnak nevezte Traian Basescu román államfő az Európai Bizottságnak a román igazságszolgáltatásról szerdán közzétett jelentését, amely szerinte visszaigazolja a Bukarest által elért haladást. Elmondta: ő is teljes mértékben osztja a bizottság szakértőinek véleményét, miszerint a román legfelső bírói tanács és a legfelső bíróság "nem meggyőző" a korrupcióellenes harcban. Megismételte ugyanakkor: nem tartja korrektnek, hogy az EU tagállamai Románia és Bulgária esetében az igazságszolgáltatás figyelemmel kísérését hozzácsatolják a schengeni övezethez való csatlakozás követelményeihez.