2011. július. 13. 07:23 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 13. 07:19 Világ

HRW: rabolnak és fosztogatnak a Kadhafi-ellenes felkelők

Gyújtogatásokért, fosztogatásokért és a polgári lakosság sérelmére elkövetett túlkapásokért tette felelőssé a líbiai lázadókat szerdán megfogalmazott vádjaiban a Human Rights Watch (HRW) nevű New York-i székhelyű emberjogi szervezet.

A HRW szerdán kiadott közleményében állításait ilyen cselekmények szemtanúinak vallomására, illetve ezeket a visszaéléseket elkövetők parancsnokaival folytatott beszélgetésekre alapozza. Az emberjogi szervezet arra figyelmeztette a felkelőket, hogy oltalmazniuk kell a polgári lakosságot és a kórházakat, s egyben a visszaélések beszüntetésére, a felelősek megbüntetésére szólította fel a lázadók vezetőit.

A HRW honapján is hozzáférhető jelentéshez - amelyet Joe Stork, a HRW közel-keleti és észak-afrikai igazgatóhelyettese jegyez - fényképdokumentumokat is mellékeltek, amelyek a lázadók által elfoglalt négy nyugat-líbiai városban készültek.

A beszámoló szerint a visszaéléseket még június közepén, a Tripolitól délnyugatra fekvő Nefúsza-hegységben indított ellenzéki offenzíva során követték el, több városban is károkat okoztak a lakosság tulajdonában, házakat gyújtottak fel, kórházakat, üzleteket és otthonokat fosztottak ki, és embereket ütlegeltek, akikről azt gyanították, hogy a kormányerőket támogatják.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.