Világ MTI 2011. június. 08. 19:45

Miszrátát támadják Kadhafi erői

Heves támadást indítottak szerdán a nyugat-líbiai Miszráta ellen a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők - közölték a lázadók.

A líbiai kormánycsapatok több ezer katonája három irányból - délről, keletről és nyugatról - próbált meg betörni a felkelők ellenőrzése alatt álló városba. A támadókat visszaverték ugyan, de a kormányerők ezt követően rakétákkal, nehéztüzérséggel és harckocsikról lőtték a várost. Legalább 11 lázadó életét vesztette, harmincöten pedig megsebesültek, többen súlyosan. A NATO gépei nem léptek közbe a harmadik legnagyobb líbiai városnál, hogy megakadályozzák a kormányerők előretörését.

AP
Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.