Világ MTI 2011. május. 21. 14:11

Gati: Orbánnak Berlusconin kívül egyetlen barátja sincs a világban

Kabarétéma címmel közölte szombaton a Sme című szlovák liberális napilap hétvégi melléklete Charles Gati amerikai professzor terjedelmes írását a magyar kormány külpolitikájáról.

Gati szerint Orbán Viktor miniszterelnök úgy véli, hogy a Nyugat kifáradt, s az új szelek Keletről fújnak. Míg ellenzéki politikusként Orbán három éve bírálta Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőt azért, mert megpróbált barátkozni Moszkvával, tavaly új kormányfőként már maga is ezt tette.

"Nem járt sikerrel, és üres kézzel tért haza. A kínai vezetés ígért neki (Orbánnak) néhány morzsát, de egészében véve úgy viselkedik vele szemben, mint valamikor Albániával és Enver Hodzsával szemben. A kormányfő ezt eltűri, mert a Nyugatban minden jel szerint csalódott. Nem tudja megbocsátani neki, hogy a nyugati kormányok az utóbbi húsz évben elismeréssel kezelték a szocialista és liberális ellenfeleit" - olvasható az írásban.

A szerző szerint Orbán úgy látja: megkörnyékezheti a még mindig kommunista és pártállami kínai rendszert, a Nyugatnak viszont felrója, hogy együttműködött azokkal a magyar kormányokkal, amelyek pluralizmust és szabad piacot akartak, mert azoknak néhány, 1989 előtti kommunista tagja volt. Ez álszent magatartás, mert Orbán mai kormányának nyolc tagja közül hárman valamikor szintén tagjai voltak a kommunista pártnak.

"Ez valójában politikai kabarétéma, mert a 'kommunista múlt' problémája ma elveszítette igazi jelentőségét, nem időszerű" - mutat rá Gati. Azt állítja: ezt a problémát húsz éve kellett volna megoldani, de akkor egyetlen magyar politikai erő sem akarta. Hasonló módon elutasításba ütközött Gyurcsány kezdeményezése, hogy nyissák meg a volt állambiztonsági levéltárakat.

Charles Gati szerint Amerikában a mai magyar kormány megítélésében nincs különbség a két nagy párt között. "Meggyőződésem, hogy ha a republikánusok kerülnének hatalomra, akik állandóan az állam erős szerepe ellen hadakoznak (az USA-ban), akkor élesebb bírálatnak vetnék alá az új magyar alkotmányt, és határozottabban állnának ki a médiatörvény ellen is" - írja a szerző.

"Ezért a magyar kormány szinte magára maradt a világban. Silvio Berlusconin kívül szinte egyetlen barátja vagy híve sincs" - véli Charles Gati.

Szerinte a magyar-lengyel barátság is már csak mítosz, amit mindenki lát, aki figyeli a közép-európai fejleményeket. "Orbán Viktor olyan csalódást okozott a lengyel kormánynak, hogy az minden diplomáciai eszközt megmozgatott annak érdekében, hogy az Európai Unió Gödöllőre tervezett nagy májusi csúcstalálkozóját Varsóba helyezzék át" - írja az amerikai professzor.

Rámutat: a lengyel kormány szintén bírálja a Nyugatot és az EU-t, de lojális a szövetségeseihez, s nem állítja, mint Orbán, hogy "van élet az EU-n kívül is". A hagyományos lengyel-magyar barátság Bajnai Gordon idején virágzott. Mindennek következménye, hogy Barack Obama amerikai államfő május végén nem Budapestre, hanem Varsóba látogat - zárja írását Charles Gati.

Hirdetés