Világ hvg.hu 2011. május. 12. 13:50

Jön a békejel testvére: Nobel-díjasok zsűrizik a logóterveket

Németország több más állammal összefogva nemzetközi pályázatot írt ki az emberi jogok egységes logójának megalkotására. A pályázatot kísérő kampányt Guido Westerwelle német külügyminiszter nyitotta meg, a legjobb 10 pályázatról döntő zsűriben pedig kilenc további külügyminiszer, illetve az ENSZ emberi jogi biztosa mellett Vlagyimir Gorbacsov és a mianmari ellenzék vezetője, Aung Szan Szú Kji is részt vesz.

A május elején indult pályázaton - amelynek létrehozásában Németország mellett Bosznia-Herzegovina, Kanada, Chile, Csehország, Indoézia, Mauritius, Szenegál, Szingapúr és Uruguay is részt vett - bárki indulhat, a saját tervezésű logókat a további feltételeket és részleteket is ismertető pályázati honlapra kell feltölteni. A nyertesek pénzdíjat is kapnak, az első helyezett ötezer, a második háromezer, a harmadik helyezett pedig ezer eurót - közölte a DPA hírügynökség.

Egy a már beérkezett tervek közül
humanrightslogo.net

A pályázatokat július 31-ig várják, augusztusban a zsűri kiválasztja a legjobbnak ítélt 10 tervet, amelyekről augusztus 27. és szeptember 17. között szavazást tartanak a honlapon - a végső nyertest tehát a szavazók választják ki.

A zsűriben a tíz kiíró ország külügyminisztere mellett többek között részt vesz a Nobel-békedíjas Vlagyimir Gorbacsov volt szovjet elnök, a szintén Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki, Aung Szan Szú Kji, illetve az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navanethem Pillay. A további zsűritagok között van még Jimmy Wales, a Wikipedia alapítója, illetve a szintén Nobel-díjas iráni ügyvéd Shirin Ebadi. Az első helyezett munkáját az ENSZ New York-i közgyűlése előtt mutatják majd be. 

A szervezők szerint szükség van egy egységes, emberi jogokat szimbolizáló logóra, amelyet - akárcsak a békejelet - mindenhol felismernek a világon. A kezdeményezés célja, hogy ezt az egységes új szimbólum "az emberek részvételével, az emberek számára" jöjjön létre. Az alábbiakban néhány terv látható az eddig beérkezettek közül.

humanrightslogo.net
humanrightslogo.net
humanrigthslogo.net
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.