Tízezrek tüntettek pénteken Szíria nagyvárosaiban, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a hadsereg által megszállt Deraa lakosaival, és politikai szabadságjogaikat követeljék.
Bár a hatóságok felszólították az arab ország állampolgárait, hogy "tartózkodjanak a nem engedélyezett tüntetéseken való részvételtől", a főváros egyik peremkerületében, Dumában, Latakiában (el-Ládzikija), Bánijászban, Kamisliben és Homszban is ezrek gyűltek össze. Damaszkusz belvárosában két kisebb demonstráció kezdődött a pénteki nagyima után - közölte egy ellenzéki vezető és egy emberjogi csoport.
A legnagyobb ellenzéki csoport, a Muzulmán Testvériség a kormányellenes tüntetések kirobbanása óta először pénteken felszólította a szíriaiakat, hogy vonuljanak az utcákra és tiltakozzanak a "népirtást" elkövető rendszer ellen.