Világ hvg.hu 2011. április. 15. 11:06

Büntetésből nem ülhettek le a dunaszerdahelyi Tesco pénztárosai

Két hétig csak állva dolgozhattak a Szlovákiában található dunaszerdahelyi Tesco hipermarket pénztárosai – az üzlet vezetése ezzel büntette őket, amiért nem voltak eléggé „fürgék és hatékonyak” - írja híroldalán a pozsonyi Új Szó. A legkevesebb számlát kiadó pénztárosok neve minden nap szégyentáblára került, nagy piros betűkkel, a többiek ösztönzésére és okulására.

Miután a lapnál meggyőződtek arról, hogy a dunaszerdahelyi Tescóban valóban minden pénztárnál állnak, megpróbálták szóra bírni a pénztárosokat, akik azonban nem mertek nyilatkozni. Név nélkül az egyik szabadnapos alkalmazottól tudták meg, hogy a székeket két hete szedték össze, mert az üzlet vezetői nem bírták nézni, hogy amikor nincs vevő a kasszánál, a pénztárosok tétlenül ülnek.

"Azonnal rohannunk kell árut kirakni, polcokat rendezni, közben megfigyelni, nem akar-e valaki fizetni. Kevés a pénztáros, ezért a tizenöt kassza közül mindig csak öt-hat működik, ritkán fordul elő, hogy senki sem áll sorban. A napi hét-nyolc órát keményen ledolgozzuk, figyelnünk kell a kódokra, emelgetjük az árut, de úgy látszik, nekünk még ahhoz sincs jogunk, hogy megtámasszuk a hátgerincünket” – mondta az Új Szó beszámolója szerint az egyik pénztáros. Kollégáival együtt heti 27,5 órát dolgozik havi 280-300 euróért, de ha valaki a szégyentáblára kerül, akkor ebből is levonnak. Tiltakozni senki nem mer, mert féltik a munkahelyüket –  teszi hozzá a lap.

A Tesco Stores szóvivője a lapnak azt mondta, „sajnálatos félreértés történt a dunaszerdahelyi hipermarket vezetősége és az alkalmazottak között, de már rendezték”. A lap azzal kapcsolatos kérdésére, hogy ezt úgy kell-e érteni, hogy a pénztárosok visszakapták székeiket és nem lesz többé szégyentábla, azt válaszolta, ezentúl „minden pénztáros dönthet, ülve vagy állva akar-e dolgozni, és a szégyentábla is csak kommunikációs zavar volt”. Tegnap délután már valóban minden pénztárgépnél volt szék, a pénztárosok azt mondták, senki nem indokolta meg, miért kapták vissza őket, csak annyit közöltek velük, hogy újra leülhetnek – írja az Új Szó.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.