Navracsics: megkezdődik a miniszteri vitasorozat az uniós romastratégiáról
Az uniós országok igazságügyi miniszterei most tartják meg az első körös vitát az Európai Bizottság romaügyi keretstratégiájának tervezetéről - közölte kedden Luxembourgban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Az igazságügyi miniszteri tanács délelőtt kezdődött ülésén - amelyen a soros magyar EU-elnökség képviseletében Navracsics elnököl - emellett számos olyan előterjesztés szerepel a napirenden, amely az elnökségi prioritásokkal összhangban arra hivatott, hogy közelebb vigye az Európai Uniót a polgárokhoz.
Az unió végrehajtó testülete a minap tette közzé javaslatát a romák felzárkóztatását célzó európai keretstratégiára. Ennek alapján a tagállamok saját nemzeti stratégiákat dolgoznának ki, figyelembe véve azokat az eltéréseket is, amelyek a romák helyzetében az egyes országok között megfigyelhetők. Navracsics az MTI kérdésére azt mondta, hogy a magyar elnökség alapvetően elégedett az Európai Bizottság tervezetével. "Úgy gondoljuk, ez olyan alapanyag, amit lehet továbbvinni" - mondta.
Az igazságügyi miniszterek kedden folytatják le a nemzeti álláspontokat feltérképező első körös vitát a romastratégiáról, ezt követően pedig további tárcák irányítói tekintik át a tervezetet. A romák felzárkóztatása ugyanis összetett kérdés: nem szűkíthető le az igazságügyre - az emberi jogokra és a diszkriminációmentességre -, hanem fontos vonzatai vannak a foglalkoztatás, az oktatás, az egészségügy és a szociálpolitika terén is. E vitákra az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanácsban különböző formációkban kerül sor. Ott Balog Zoltán, a közigazgatási és igazságügyi tárca társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára fogja tovább képviselni a magyar elnökséget.
Navracsics Tibor elmondta: a miniszteri tanácskozáson a legélénkebb vita a számítógépes bűnözéssel (cybercrime) kapcsolatos előterjesztésről várható. A téma különös időszerűségét jelzi, hogy szerdán kezdődik Magyarországon az EU és az Egyesült Államok közötti igazságügyi miniszteri találkozó, amelynek egyik kiemelt napirendi pontja a számítógépes bűnözés visszaszorítása.
Emellett Magyarország több olyan előterjesztéssel készült a keddi tanácskozásra, amely az elnökségi prioritásoknak megfelelően az EU polgárközeli jellegét hivatott erősíteni. "Olyan jogi megoldásokat készítünk elő, amelyek a közeljövőben a mindennapi életben jelentenek majd könnyebbséget" - mondta Navracsics. Ezek között említette az öröklési rendelettel kapcsolatos előterjesztést, a gyermekjogi ütemtervet, valamint a büntető eljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló előterjesztést.
Vannak olyan előterjesztései is a magyar elnökségnek, amelyek arra irányulnak, hogy az uniós polgárok a jövőben erősebb jogi védelmet kapjanak a bűncselekmények ellen. Ilyen a gyermekek szexuális kizsákmányolásával, illetve a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos előterjesztés.