2011. március. 25. 20:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 25. 20:37 Világ

A líbiai kormány kész tárgyalni a lázadókkal

Tripoli kész elfogadni az Afrikai Unió (AU) "útitervét": tárgyalna a lázadókkal, és eleget tenne reformköveteléseiknek, hogy véget vessen az ellenségeskedésnek - mondta Abdul-Ati al-Obejdi egykori líbiai miniszterelnök egy pénteki tárgyaláson az AU székhelyén, Addisz-Abebában.

A volt kormányfő szerint a líbiai harcokat a szélsőségesek mellett a külföldi beavatkozása szítja. Al-Obejdi tagja annak a líbiai küldöttségnek, amely az Afrikai Unióval tárgyal Etiópiában. Előzőleg egy AU-tisztségviselő a demokratikus választásokhoz vezető átmeneti időszak szükségessége mellett érvelt.

A péntek reggel óta zárt ajtók mögött zajló ülésen az AU próbált tárgyalásos megoldást találni a líbiai válságra, s a harcok azonnali beszüntetésének, valamint a felek közötti párbeszéd megkezdésének szükségessége mellett tette le a garast.

A líbiai rezsim magas szintű küldöttséggel képviseltette magát: a találkozón négy miniszter és az Általános Népi Kongresszus főtitkára vett részt. A lázadók részéről ugyanakkor - Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár várakozásaival ellentétben - senki sem volt jelen. Musztafa Gerjáni, a felkelők szóvivője azt mondta, hogy nem tudott a megbeszélésről, amelyre az ENSZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Arab Liga és az Iszlám Konferencia Szervezetének képviselőit is meghívták.

Moammer el-Kadhafi líbiai vezető küldöttsége kijelentette, hogy Tripoli hajlandó beleegyezni a tűzszünetbe, ha a nemzetközi közösség a többi felet is fegyvernyugvásra kötelezi, befejeződnek a légicsapások, feloldják a tengeri blokádot, és véget vetnek a gazdasági embargónak. "Hajlandóak vagyunk bárkivel tárgyalni - mondta Obejdi. - Ez a mi népünk. A líbiai emberek között nincs megosztottság, csak a szélsőségesek és Líbia népe között van."

A tripoli küldöttség szerint a líbiai válság kizárólag az afrikaiakra tartozik, és a líbiaiak az AU segítségével képesek békésen megoldani a problémákat. A Kadhafi-rezsim az Afrikai Unió költségvetésének egyik legjelentősebb befizetője; 2009-ben a líbiai diktátor viselte a szervezet soros elnöki tisztségét. Az addisz-abebai tárgyalás célja a líbiai válság megoldási lehetőségeinek feltérképezése volt annak az útitervnek az alapján, amelyet öt AU-tagállam vezetői dolgoztak ki.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.