2011. március. 21. 11:32 MR1 Kossuth Rádió Utolsó frissítés: 2011. március. 21. 11:35 Világ

Most a radioaktív esőtől félnek Japánban

Stabilizálódott a helyzet a megsérül fukusimai atomerőműben - így nyilatkozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. A helyszínről az MTI Hírcentrum tudósítója jelentkezett.

A reaktor környékén már javult a helyzet, ám ez csak egy pillanatnyi állapot, hiszen korábban is érkezett hasonló hivatalos jelentés az erőmű állapotáról. A közvélemény aggasztónak találja a helyzetet és egyre többen kérdőjelezik meg azt is, hogy Japánnak – a gyakori földrengések mellett - egyáltalán szabad e- nukleáris erőműveket üzemeltetnie. Nagy esőzés van a térségben, ezért többen attól is tartanak, hogy a radioaktív szennyeződés a levegőből a földekbe, a növényekbe, majd állatokra, emberekre kerül át. Talán ennek is köszönhető, hogy kevés embert látni az utcákon.

Japánban továbbra is komoly gondot okoz az üzemanyaghiány – a hírcentrum tudósítójának jelentése szerint útban a veszélyzónához, bezárt benzinkutak sora van, a néhány nyitva tartó üzemanyag-állomás előtt pedig hosszan kígyózó sorok állnak. Az emberek egyébként fegyelmezetten veszik tudomásul a helyzetet, pánik nincs.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.