2011. március. 18. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 18:20 Világ

Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld a Külügyminisztérium Japánba

A Külügyminisztérium adománya a japán kormány által összeállított igénylistának megfelelően vízből és tartós élelmiszerből áll.

A tárca pénteki közleménye szerint az élelmiszersegély tartalmáról az illetékes főosztály munkatársai konzultációt folytattak a budapesti japán nagykövetség munkatársaival, a szállítmány összeállítása folyamatban van. A segélyt a földrengés és nukleáris baleset sújtotta országnak az EU Megfigyelési és Tájékoztatási Központjának segélyszállító csatornáján keresztül juttatják el - olvasható Pataki Eszternek, a sajtófőosztály vezetőjének közleményében.

Martonyi János külügyminiszter Ito Tecuo budapesti japán nagykövettel folytatott szerdai megbeszélése után megerősítette, hogy Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - aki szintén részt vett a külügyminisztériumi megbeszélésen - a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a katasztrófa fejleményeit. Közölte azt is, hogy magyar műszaki mentőcsapatok indulhatnak Japánba, amennyiben a szigetország kormánya igényt tart segítségükre. Hozzátette, szükség esetén magyar nukleáris szakértők is Japánba utazhatnak.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.