2011. március. 18. 16:53 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 19:54 Világ

Jemenben szükségállapotot hirdettek, sok tüntetőt lelőttek

Szükségállapotot hirdettek ki pénteken Jemenben, ahol az elnök lemondását követelő tüntetők közé lőttek a kormánypárti erők, és legalább 41 embert megöltek, kétszázat megsebesítettek.

Szemtanúk beszámolói szerint a fővárosban, az Egyetem tér környékén lévő épületek tetejéről orvlövészek tüzeltek a több tízezer fős tömegre. A tér a február 21-e óta megismétlődő tömegtüntetések központja Szanaában.

A 32 éve hatalmon lévő államfő, Ali Abdullah Száleh ezredes a szükségállapot bejelentésekor azt állította, hogy rendőrök nem voltak a téren, ahol szerinte "állampolgárok csaptak össze tüntetőkkel". Az áldozatok miatt "sajnálkozását" fejezte ki. A szükségállapot rendelkezései közül az elnök azt emelte ki, hogy az egyszerű állampolgárok nem hordhatnak fegyvert.

Az ellenzék közölte, hogy a pénteki vérengzés után "nincs többé semmi lehetőség a kölcsönös megértésre a kormánnyal". A kormány egyik tagja, a turisztikai miniszter tiltakozásul lemondott posztjáról, és kilépett a kormánypártból is. Ő az első kormánytag, aki a válság miatt távozott a testületből.

Barack Obama amerikai elnök pénteken nyilatkozatban szólította fel Száleh elnököt, hogy tartsa magát nyilvános fogadalmához, amelynek értelmében teret engedett a békés tüntetéseknek. Párizsban a külügyminisztérium élesen elítélte a fegyveres támadást, és követelte, hogy a hatóságok védjék meg a békés tüntetőket. A nyilatkozat "a biztonsági erőket és felfegyverzett kormánypárti csoportokat" jelölte meg a támadás felelőseként.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.