2011. március. 17. 21:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 17. 20:56 Világ

Egyiptomban szabadon engedték Ajman az-Zavahri terrorvezér fivérét

Egyiptomban szabadlábra helyezték Ajman az-Zavahrinak, az Al-Kaida terrorszervezet második számú vezetőjének fivérét, miután tíz évet töltött börtönben.

Ügyvédjének közlése szerint Mohamed az-Zavahrit mintegy hatvan másik rabbal együtt csütörtökön engedték szabadon. A most 59 éves az-Zavahrit távollétében 1999-ben halálra ítélték, mert az egyiptomi Iszlám Dzsihád nevű szervezet tagjaként Albániában katonai kiképzést kapott, és Egyiptom-ellenes "katonai műveleteket tervezett". Az Egyesült Arab Emírségekben tartóztatták le és adták ki Egyiptomnak 2001-ben.

Az egyiptomi Iszlám Dzsihád iszlamista csoport, amely az 1970-es évektől működik Egyiptomban. Gyökerei közösek a Muzulmán Testvériséggel, fő célja azt volt, hogy iszlám forradalmat hajtson végre, és amerikai, illetve izraeli érdekeltségek ellen hajtson végre támadásokat szerte a világban. 

A Zavahri-fivérek egy kairói orvoscsaládból származnak, s a 90-es években ők vezették az Iszlám Dzsihádot. Ajman jelenleg feltehetően Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével együtt Pakisztánban bujkál. A mérnök Mohamed a szervezet logisztikai parancsnoka volt, az 1992-95-ös boszniai háború idején ő hangolta össze az ott harcoló arab önkéntes egységek tevékenységét.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.