2011. március. 06. 16:23 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 06. 17:18 Világ

Egy illegális adományba bukott bele a japán külügyminiszter

Lemondott a japán külügyminiszter vasárnap, mert jogellenes adományt fogadott el egy Japánban élő dél-koreaitól. Ezzel még bizonytalanabbá vált az egyre népszerűtlenebb Kan Naoto kormányfő helyzete.

Maehara Szeidzsi elismerte, hogy 2005 és 2010 között összesen 250 ezer jent (mintegy 600 ezer forintot) fogadott el egy hosszú ideje Japánban élő dél-koreai ismerősétől. Külföldiektől adományt elfogadni a japán törvényekbe ütközik, legalábbis, ha a kedvezményezett tudja, hogy az illető nem hazai állampolgár.

A 48 éves politikus, akit megfigyelők Kan lehetséges utódjának tekintettek, hat hónapja foglalta el a külügyminiszteri posztot. A vád a parlament költségvetési bizottsági ülésén hangzott el először múlt héten, és Maehara kezdetben azzal érvelt, hogy nem tudott róla, majd utóbb elismerte, hogy irodája elfogadta a donációkat régi támogatójától, aki Kiotóban él.

„Körültekintően végiggondoltam a politikai támogatási ügyemet az elmúlt napokban, és lemondásom mellett döntöttem” – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján, amelyet a televízió is közvetített. A politikus pénteken még úgy nyilatkozott, hogy nem áll szándékában lemondani, de a kormányfőtől függ a sorsa. Kan és a Japán Demokrata Párt igyekszik ellenállni annak az ellenzéki követelésnek, hogy tartsanak előrehozott választásokat, és megpróbálja elfogadtatni az ország költségvetését.

A politikai bizonytalanság miatt Kan arra sem számíthat, hogy sikerül az ellenzéktől némi támogatást kapnia adóreformjához. Kan egyebek között öt százalékkal emelné az áfát, hogy ezzel is többletforrást teremtsen a társadalom elöregedéséből adódó költségek finanszírozására, valamint az éves GDP duplájára rúgó államadósság csökkentésére.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.