2011. március. 05. 18:01 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 05. 17:20 Világ

Martonyi János cikke a Frankfurter Allgemeine Zeitungban

A világ és Európa jövője jelentős mértékben függ attól, hogy a több mint egymilliárd muzulmán milyen politikai, gazdasági és társadalmi rendszert választ a maga számára - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung szombati számában megjelent írásában.

A magyar diplomácia vezetője a német konzervatív napilap által közölt elemzésének bevezetőjében utalt arra, hogy a világ mindig is sokrétű és ellentmondásos választ adott a nagy forradalmi hullámokra. Aggodalmak és remények, a biztonsághoz való ragaszkodás, a változás utáni vágy, az érdekek óvása, valamint értékek keveredtek, illetve ütköztek egymással. Így volt ez az 1848-as forradalmak idején is, amikor a futótűzként terjedő lelkesedést és a szabadság utáni vágyat a stabilitásért epekedő reálpolitika reakciója hamar a sárba tiporta. Egyedül a magyarok harcoltak 1849 közepéig, és a nagyhatalmak együttes katonai ereje kellett ennek szétzúzásához. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szintén meglepte a külföldet, szavakkal és gesztusokkal segített is, de kétségkívül állt, hogy a világhatalmak egy kis nép szabadságharcával szemben előnyben részesítik az általános érdekek védelmét, és nem kívánnak világháborút kockáztatni. A Nyugat 200 ezer menekültet fogadott be, kinyilvánította rokonszenvét, és tiltakozott, azonban minden maradt a régiben - fogalmazott a magyar külügyminiszter.

Martonyi János emlékeztetett arra is, hogy az 1989/90-es kelet-közép-európai változások jóval kedvezőbb kilátásokkal kezdődtek. Ezek a változások szintén sokakat megleptek, azonban ezúttal egyértelmű volt, hogy azok visszafordíthatatlanok. A fordulat halaszthatatlan volt - mutatott rá vendégkommentárjában a miniszter.

Ezt követően Martonyi János rátért a jelenleg is zajló közel-keleti, illetve észak-afrikai tüntetésekre. Mindez - mint emlékeztetett - ott kezdődött, ahol erre a legkevesebben számítottak, mégpedig Tunéziában. Az események megerősítették azt a nézetet, amely szerint a forradalmak nem elsősorban a legdurvább elnyomás és a legnagyobb nyomor idején törnek ki. A tunéziai eseményeket követték a kairói Tahrír téren lezajlott megmozdulások, amelyek - mint a külügyminiszter fogalmazott - emlékeztettek az 1956. októberi magyarországi eseményekre. "Még 13 éves sem voltam, amikor az emberek szemében ugyanazt láttam, ami a Tahrír térről sugárzott képek alapján érezhető volt" - írta a magyar miniszter.

A jelenlegi események kapcsán a magyar diplomácia vezetője döntőnek nevezte: a világ felismerte azok alapvető és általános tartalmát, továbbá azt, hogy e a változásokat nem csupán elfogadni, hanem támogatni is kell. Még ha természetesen vannak ellenérvek és vannak kockázatokra utaló érvelések is. Megtörténhet, hogy valamennyi, a változások által érintett országban sikerül egy emberibb, demokratikusabb és sikeresebb világot teremteni, de legalább ekkora a lehetősége annak, hogy a világi diktatúrák fundamentalista diktatúrákba csapnak át - írta.

Martonyi szerint a jelenlegi körülmények között el kell dönteni, hogy mit tehetünk, illetve mit kell tennünk A jelenleg zajló változások az egész világot megváltoztatják, legnagyobb hatásuk azonban előreláthatólag Európára lesz. Ebből a szempontból Európa jövője, szerepe, súlya, befolyása a tét. Mindez attól függ, hogy milyen képet sugárzunk magunkról a világnak, mindenekelőtt az arab és az iszlám országoknak. Rendkívül fontos az európai gazdaság növekedése és versenyképessége, de legalább ennyire fontos, hogy megőrizzük és erősítsük annak a szellemnek és gondolkodásmódnak a kisugárzását, amely Európát Európává tette - hangsúlyozta Martonyi János, rámutatva, a világ és Európa jövője jelentős mértékben függ attól, hogy a több mint egymilliárd muzulmán milyen politikai, gazdasági és társadalmi rendszert választ a maga számára.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.