2011. március. 04. 16:29 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 04. 16:21 Világ

Líbia: sok halott az-Závijában arab hírtévék szerint

Legalább 13 ember halt meg a nyugat-líbiai az-Závija városában a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató erők és a Kadhafi távozását követelő lázadók összecsapásában pénteken - jelentette az al-Arabíja arab hírtelevízió.

A dubaji székhelyű csatorna egy orvosra hivatkozva közölte értesülését. Az al-Dzsazíra katari hírtv egy szemtanúra hivatkozva pedig azt közölte, hogy az összetűzés legalább ötven halálos és háromszáz sebesült áldozatot követelt. A tévé szerint meghalt Haszan Varbok is, akit a csatorna a helyi lázadók vezetőjeként azonosított.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.