Líbia: Indonézia és Románia kimenekíti állampolgárait
Indonézia kimenekíti Líbiából mind a 875 ott-tartózkodó állampolgárát - jelentette be pénteken a jakartai külügyminisztérium szóvivője. Románia pedig ötven állampolgárát vitte haza.
Az Indonéz kolónia első, 200 fős csoportja péntek este utazik haza Tripoliból egy bérelt repülőgépen. Az arab országban élő indonézek főleg az építőiparban dolgoznak vagy diákok. Mint Líbia sok más külföldi nagykövete, az arab ország jakartai képviselője, Szalaheddín el-Bisari is bejelentette a minap: lemond, mert nem tudja elviselni, hogy a Kadhafi-rendszer civileket öl meg.
A bukaresti védelmi minisztérium is bejelentette, hogy egy katonai repülőgép fedélzetén ötven román állampolgárt menekítettek ki Líbiából. A Hercules C-130-as típusú gépen 56-an utaztak, köztük bolgár állampolgárok, valamint egy líbiai. A tárca tájékoztatása szerint egy második repülőgép, amely csütörtökön indult Bukarestből, megérkezett a máltai fővárosba, Vallettába, hogy onnét indulva pénteken újabb kimenekítéshez használhassák fel.
A bukaresti hatóságok szerint 500 román tartózkodott Líbiában a zavargások kirobbanásának kezdetén. Többségük a helyi olajiparban dolgozott. A román külügyminisztérium adatai szerint 48-an közülük már kedden elhagyták az észak-afrikai országot.