2011. február. 23. 10:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 23. 10:55 Világ

Az ukrán államot hibáztatja a honfoglalási emlékmű-rongáló

Oleg Kucin, a szélsőjobboldali Szvoboda párt kárpátaljai szervezetének elnöke szerint a magyar emlékmű körül kialakult konfliktushelyzetet az ukrán államhatalom provokálta ki.

Kucin az ungvári zakarpattya.net.ua hírportálnak adott, kedd este közzétett exkluzív interjújában a többi között elmondta: jelenleg az egész államgépezet arra törekszik, hogy – a rendőrséget felhasználva – nemzetiségi ellentétek szításának a bűnét varrják a nyakába. "A mi álláspontunk azonban egyértelmű: nincs semmi bajunk az egyszerű magyarokkal, a magyar nép egészével. Sőt, mint ismeretes, a Szvoboda párt az együttműködésről tárgyal a hazafias magyar Jobbik párttal" – hangsúlyozta. Kucin szerint ugyanakkor vannak azonban olyan dolgok, amelyeknek nincs semmi közük az ukrán-magyar viszonyhoz sem a hétköznapi élet, sem pedig a nemzetközi kapcsolatok szintjén, kiemelve, hogy "kezdettől fogva mindenki tudta: a Vereckei-hágón álló ismert emlékmű az ukrán törvények megsértésével, s nyilvánvalóan provokatív céllal épül".

Kucin szerint "a magyarokat az ukránokkal nem az ukrán érdekeket védő szervezetek ugrasztották össze, hanem az előző és a jelenlegi államhatalom", az "oszd meg és uralkodj" elvnek megfelelően.

Az a hatalom, amely az általa kezdeményezett és kiprovokált konfliktus szikráját élesztgeti, végeredményben olyan nagy lángot lobbanthat fel, amelyben maga is megsemmisül – mutatott rá az ukrán szélsőjobboldali párt kárpátaljai szervezetének vezetője, megjegyezve, hogy "ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ukrán-magyar kapcsolatok megtisztuljanak a politikusok gerjesztette provokációktól, és a két nép viszonyát az együttműködés és a jó szomszédság jellemezze."

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.