Kamucikkekért számlázott 120 milliót egy sportszerkesztő
Rács mögé került a People magazin egykori sportrovatának szerkesztője, miután kiderült, hogy 370 ezer fontot utaltatott ki magának meg nem írt cikkekért.
A guardian.co.uk cikke szerint 2000 és 2008. júniusa között, folyamatosan átverte munkaadóját a sportrovat akkori szerkesztője, Lee Horton. A férfit 2008-ban először két hónapra felfüggesztették, ezalatt a lap kiadója (a Trinity Mirror) belső vizsgálatot indított, hogy felderítse a pénzügyi szabálytalanságokat. A vizsgálatot követően, 2008 szeptemberében Hortont elküldték a laptól, egyúttal polgári peres eljárást indítottak ellene. Horton azóta már közel 300 ezer fontot visszafizetett egykori munkáltatójának, de a fennmaradó összeget csak azután tudja majd kifizetni, hogy eladja házát - írja a guardian.co.uk.
Horton összesen 1690 darab, 150 és 390 font közötti számlát adott le tudván, hogy csak az 500 font feletti összegeket kell engedélyeztetni főnökeinél. Az újságíró a pénzt lányai oktatására, egy Down-szindrómásoknak segítő alapítványra fordította, illetve kollégáira költötte, például golfozni vitte őket.
A brit lap szerint a csaló elismerte a sikkasztás és a pénzmosás vádját, a southwark-i bíróság tettéért 15 hónap börtönre ítélte hétfőn. A felperes ügyvédje, David Levy szerint az újságíró kapzsi és mohó. Tara McCarthy védőügyvéd viszont állítja: védence nagylelkűen adományozott a pénzből. "Nagyon ostoba hibát követett el, de nem vett magának egy Ferrarit. Védencem mindent elveszített: az otthonát, a nyugdíját és valószínűleg a feleségét is. Soha többé nem fog tudni elhelyezkedni a szakmájában" - mondta a védő.
"Ön szorong és depressziós és megviselte a válási procedúra. Ez rendkívül szomorú ügy, de attól tartok, eleget kell tennem a kötelességemnek" - tette hozzá az ítélethirdetésen John Prince bíró, aki szerint Horton egy tisztességes, elesett ember. "Ez a néhány hónap hamar el fog telni és akkor vége az egésznek" - biztatta az ítész.