Négy németből háromnak nem tetszik az irodai burka
A német társadalomban széles körű támogatásra talál a hesseni belügyminiszternek az a rendelete, amely megtiltotta, hogy a tartomány alkalmazásában álló közalkalmazottak burkában jelenjenek meg a munkahelyükön.
A Berliner Zeitung által hétfőn ismertetett felmérés tanúsága szerint a megkérdezett németek háromnegyede elutasítja, hogy polgármesteri hivatalban dolgozó nő egész testet eltakaró köntösben (burka vagy nikáb) fogadja az ügyfeleket. A felmérésbe bevont személyek húsz százaléka nem helyesli a burkaviselés betiltását, míg hat százalék nem nyilvánított véleményt.
A burka a muszlim vallású nők egy részének kedvelt viselete: a fejtetőtől a lábfejig eltakarja az egész testet. Csupán a szemek előtt van egy ritka szövésű anyaggal takart nyílás, amelyen keresztül viselője láthatja a környezetét. A hesseni belügyminiszter február elején kiadott rendelete nyomán Alsó-Szászország belügyminisztere is fontolóra vette, hogy megtiltja burka viselését tartományi közalkalmazottaknak. Serkan Tören, a liberális FDP török születésű Bundestag-képviselője pedig azt javasolta, hogy minden szövetségi hatóság dolgozóira, illetve a középületekre is terjesszék ki a burkaviselés tilalmát.