2011. január. 20. 09:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. január. 20. 09:43 Világ

Pozsonyi mészárlás: új verziót állítottak fel a tragédiáról

Filmet forgatnak Szlovákiában a pozsonyi mészáros néven elhíresült gyilkosról, aki tavaly augusztusban nyolc embert lőtt le a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfaluban. A film alkotói más nézőpontot ígérnek, mint amit a média és a hatóságok kínáltak - írja a Sme lapra hivatkozva a Parameter.sk hírportál.

A film rendezője, Gejza Dezorz korábban televíziós projekteken dolgozott, például a Szlovákia legnagyobb tragédiái dokumentumfilm-cikluson - írja a Parameter.sk. Jozef Páleníkkal együtt most leginkább a dévényújfalui mészárlás érdekelte, ezért döntöttek amellett, hogy forgatnak róla egy játékfilmes jelenetekkel operáló dokumentumfilmet. A rendezők elmondása szerint a film autentikusságát növeli, hogy nem színészek szerepelnek benne, hanem amatőrök, illetve a hajléktalanok pozsonyi színházának szereplői.

parameter.sk / sme.sk

Dezorz elmondta, hogy a gyilkosság lehetséges motívumainak feltárásával is foglalkoznak, többek között azzal, hogy előfordulhat, hogy Harmant, a mészárost valóban terrorizálták, ezért cselekedett így. Ez szerintük a szemtanúk vallomásaiból is leszűrhető, és előfordulhat, hogy a rendőrség tartja vissza ezt az információt.

Úgy vélik az alkotók, mindenki számára egyszerűbb elfogadni, hogy rasszista motívumról volt szó, és szőnyeg alá söpörni a valódi indokokat. "Senki nem foglalkozik azzal, ami megelőzte az eseményeket, mennyi panaszt tettek, ki tett és ki foglalkozott velük" - mondta a hírportál szerint a rendező.

A film forgatókönyvét egy hónap alatt írták meg, három hónap forgatás után pedig a mozikba kerül. Az alkotás tartalmaz majd játékfilmes jeleneteket, de a szemtanúk vallomásáról készített felvételek, helyszíni videókat és olyan fotóösszeálításokat is, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra. "Több nézőpontot ütköztetünk, hogy a néző kialakíthassa a saját véleményét" - jelentette ki Dezorz. Hozzátette, a film befejezése egyértelmű lesz, és sokan meglepődhetnek, hogy mást hallanak, mint ami a médiában megjelent.

A 48 éves Lubomír Harman tavaly augusztus végén nyolc embert gyilkolt meg a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfalun, 15 személyt pedig megsebesített. Az 1989-es rendszerváltás utáni Szlovákiában ez a második legtöbb áldozatot követelő gyilkosság.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.