2011. január. 01. 14:58 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 01. 16:09 Világ

Magyar állampolgárságért folyamodik január elején az MKP elnöke

Magyar állampolgárságért folyamodik január elején Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. „Azt gondolom, hogy az egyetlen szlovákiai magyar párt elnökeként ez kutyakötelességem” - jelentette ki Berényi abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a pozsonyi SITA hírügynökség. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a magyar állampolgárság kérelmezése a Szlovák Köztársaság érdekeinek az elárulása.

A politikus  utalt arra, hogy vannak bizonyos aggodalmai.  „A kormányprogram tartalmazza a szlovák ellentörvény módosítását, de ezen módosítások megvalósítását december végéig vártuk. Sajnos nem így történt. Tudom, hogy néhány magyar a szlovák állampolgársága mellett szeretné megszerezni a magyar állampolgárságot is. Ha január elején ezt kérelmezik, s a szlovák parlament nem fogadja el a jelenlegi törvény módosítását, akkor elveszíthetik szlovák állampolgárságukat. Ez nem célunk” - fejtette ki az MKP elnöke.

Berényi azt állítja: neki, mint a magyar párt elnökének, vállalnia kell ezt a kockázatot. Számára a magyar állampolgárság jelképes jellegű. „Kettős identitásom van, s ez most papíron is meg lehetne erősítve. Szlovákiával és a szlovák állampolgársággal a politika, a kultúra, a törvényes keretek és folytathatnám, hogy még mi minden köt össze. A Magyar Köztársasággal a közös kultúra, a közös történelem és az anyanyelv köt össze” - szögezte le az MKP vezetője.

Berényi szerint sajnálatos, hogy Szlovákiában még sok az olyan ember, illetve politikus, akik a magyar kisebbséget veszélynek tartják a Szlovák Köztársaság számára. Úgy véli, ez nagy hiba. „Amikor mi érvényesítjük a nemzetiségi jogokat, a nagyobb lehetőségeket az oktatásban és a kultúrában, az nem szlovákellenes cselekedet, nem szlovákellenes aktus. Meg kell haladni azt a gondolatot, hogy a magyar kisebbség veszélyt jelent a szlovákok és a szlovák állam számára. Ez nincs így. A Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közösen tagjai az Európai Uniónak és a NATO-nak” - mutatott rá Berényi. Kijelentette: teljesen értelmetlennek tartja, hogy az egyik szlovák kormánypárt a kettős állampolgároknak megtiltaná bizonyos állami tisztségek viselését, bizonyos hivatások űzését.

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a magyar állampolgárság kérelmezése, illetve a pozsonyi kormánykoalíció igyekezete a szlovák állampolgársági törvény módosítására ellentétes Szlovákia érdekeivel. „Ez egyértelműen a Szlovák Köztársaság érdekeinek az elárulása” - nyilatkozta abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a pozsonyi SITA hírügynökség.

Szerinte nem igaz, hogy az Robert Fico vezette koalíció által tavaly módosított szlovák állampolgársági törvény miatt Pozsonynak el kell vennie a világban bárhol élő szlovákok állampolgárságát. Meggyőződése: a magyar-szlovák kettős állampolgárság egészen más téma, ez „a szomszédos ország, a Magyar Köztársaság érdekszférája”.

Slota úgy véli: például az Ausztráliában élő szlovákokat senki sem fogja azzal gyanúsítani, hogy Ausztráliához akarnák csatolni a Szlovák Köztársaságot. A szlovákiai magyarok „azonban kollektív módon akarják a magyar állampolgárságot megszerezni. Magyarok élnek a Dunán innen, és a Dunán túl is, ez összefüggő régió” - húzta alá az ellenzéki politikus.

Szerinte a választójog megadása a határon túli magyaroknak nagyon veszélyes dolog. „Az, aki könnyen veszi a kettős állampolgárságot vagy a szlovák érdekek árulója, vagy idióta” - szögezte le az SNS elnöke. Slota élesen bírálta Iveta Radicová szlovák miniszterelnököt is, és kijelentette, hogy Radicová sosem volt az önálló szlovák államiság híve.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.