2010. december. 21. 05:23 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 21. 06:58 Világ

Erősen rengett a föld Iránban

Iszmáli Naddzsar, Kermán tartomány kormányzója közölte: 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Irán délkeleti részét hétfő este, a természeti katasztrófának legalább öt halálos áldozata van a térség hegyi falvaiban, és sok épület megrongálódott. Véleménye szerint ezért könnyen lehet, több lesz a halálos áldozatok száma.

Az állami televízió úgy értesült, hogy legalább három falu romba dőlt. Több száz ember rekedt a romok alatt - idézett különböző tisztségviselőket a Mehr félhivatalos hírügynökség.

A tartományi kormányzói hivatal egyik tisztségviselője elmondta, hogy a rengés sújtotta térségben harminc falu van, de gyéren lakottak. "Nem számítunk sok halálos áldozatra. Eddig 25 sérültről tudunk" - mondta.

Az IRNA hírügynökség szerint az erős rengésen kívül  egy órán belül négy kisebb is megrázta a térséget. 

"Állítólag néhány faluban haltak meg emberek, de pontos számot még nem tudunk, mert a falvak nehezen megközelíthetők" - mondta a tévében egy másik kermáni tisztségviselő.

Hoszein Bageri, az iráni katasztrófavédelem igazgatója a tévének úgy nyilatkozott, hogy földrengés sújtotta övezettel megszakadt a telefonösszeköttetés. A hatóságok mentőalakulatokat vezényeltek a térségbe. A rengést az Afganisztánnal és Pakisztánnal határos Szisztán-Beludzsisztán tartományban is érezték. 

A szóban forgó övezet közel fekszik az ókori építményeiről híres Bám városához, ahol 2003-ban egy hasonló erejű földmozgásban több mint 26 ezer ember vesztette életét. Kermán tartományban gyakori a földrengés.

Hirdetés