2010. december. 20. 05:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 20. 05:24 Világ

Városrészeket pusztított el a mexikói vezetékrobbanás

A vasárnapi hatalmas olajvezeték-robbanás elpusztította San Martín Texmelucan egyes részeit a mexikói Puebla államban.

A vezetékből kiömlő olaj szétfolyt a város utcáin, és egyes helyeken egyelőre ismeretlen okból meggyulladt. A lángok martalékává váltak gépkocsik, házak. Legalább 28 ember vesztette életét, köztük 13 gyerek. Eddig csak négy áldozatot azonosítottak. A sérültek száma 52. Nyolcvannégy embert ideiglenes szálláson helyeztek el.

A katasztrófavédők szerint a szerencsétlenséget tolvajok okozták, amikor vasárnap hajnalban illegálisan meg akarták csapolni a vezetéket a Mexikóvárostól 90 kilométerrel keletre lévő, 150 ezer lakosú városban. Egy óriási, majd négy kisebb robbanás történt. Több gépkocsi az olajlopás helye közelében égett ki, és találtak bennük elszenesedett holttesteket is, de nem tudni, hogy az illetők voltak-e a tolvajok.

Az első becslések szerint a robbanás ötezer lakost érint egy öt kilométer sugarú körben. 115 házra terjedtek ki a lángok, ezek közül 32 leégett.

Hirdetés