2010. december. 04. 14:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 04. 14:12 Világ

Sarkozy Ouattara megválasztásának tiszteletben tartására szólít fel

A francia államfő az elefántcsontparti elnökválasztás „vitathatatlan” eredményének, azaz Alassane Ouattara megválasztásának tiszteletben tartására szólított fel szombaton, indiai látogatásának első napján.

Nicolas Sarkozy, aki a nyugat-afrikai ország volt gyarmattartójának első számú irányítója, az ország összes vezetőjének, polgári és katonai illetékesének címezve szavait arra sürgetett, hogy „tartózkodjanak bármi olyan kezdeményezéstől, amely erőszakot válthat ki”.

„A választási eredmények Alassane Ouattara világos és elvitathatatlan győzelmét jelzik” - szögezte le. Hozzátette, hogy a kérdésről telefonon tárgyalt az ENSZ főtitkárával, Laurent Gbagbo elnökkel és a megválasztott államfővel, Ouattarával. Szombat reggel pedig ismét beszélt Gbagbóval.

Elefántcsontpart a november 28-án megtartott elnökválasztást követően süllyedt újabb súlyos válságba, miután a független választási bizottság szerint az ellenzék jelöltje győzött. A még hivatalban lévő Laurent Gbagbo elnökhöz közel álló alkotmánytanács viszont pénteken úgy foglalt állást, hogy nem fogadja el ezt az állásfoglalást, és Gbagbót nyilvánította nyertesnek. Az országnak így van egy kikiáltott elnöke Laurent Gbagbo és egy külföldön elismert elnöke Alassane Ouattara személyében. Az ENSZ, az Egyesült Államok és Franciaország Ouattarát tekinti győztesnek.

Szombatra virradóra heves lövöldözés zaja hallatszott Abidjan déli és északi részéből - közölték helyi lakosok. Hajnalban a város déli részén fekvő Port-Boue:t negyedben, ahol a francia katonák állomásoznak, illetve a repülőtér van, ismeretlen fegyveresek és egy csendőr járőr között robbant ki élénk összecsapás. Két ember a lövöldözésben életét vesztette.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.