2010. november. 22. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 19:37 Világ

Kegyelmet kaphat az istenkáromlásért halálra ítélt pakisztáni nő

Az előzetes vizsgálatok alapján ártatlannak tartja az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőt az egyik pakisztáni miniszter.

A kisebbségügyi tárca vezetője, Sahbaz Bhatti szerint Asia Bibit jogtalanul vádolták meg, és a politikus reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az általa szerdán - Aszif Ali Zardari pakisztáni államfő részére - benyújtandó vizsgálati jelentés alapján a 45 éves asszony elnöki kegyelemben részesülhet.

Bibi ellen 2009-ben azért indult eljárás, mert muszlim munkatársnői azzal vádolták meg, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról. November 8-án egy Pandzsáb tartománybeli bíróság a pakisztáni büntetőtörvénykönyv alapján, istenkáromlás miatt halálbüntetést szabott ki rá. A már másfél éve börtönben lévő ötgyermekes édesanya fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen, mivel állítása szerint egy vizes tál használata körüli vita miatt érte őt igazságtalan támadás a muszlim nők részéről.

Emberjogi csoportok szerint az eset rávilágít a pakisztáni törvénykezés visszásságaira, különösképp arra, hogy az istenkáromlásról szóló törvényt sokan a kisebbségek elleni fellépésre, a szélsőséges vallási megnyilvánulásokra, valamint a személyes vérbosszú gyakorlására használják fel. 

Múlt hét szerdán  XVI. Benedek pápa általános audienciáján Asia Bibi szabadon engedését kérte, majd nem sokkal később Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök megbízta a kisebbségügyi minisztert az eset körülményeinek ismételt kivizsgálásával. "Meg vagyok róla győződve, hogy (Bibi) ártatlan és jogtalanul ítélték halálra" - mondta el Bhatti.

A keresztény nő támogatói úgy vélik, hogy Bibit bizonyíték nélkül vádolták meg és az ellene indított bírósági per során nem az előírásoknak megfelelően jártak el. Az asszony fellebbezését a lahori legfelsőbb bíróság vizsgálja meg, de amennyiben elnöki kegyelemben részesül, azonnal szabadulhat.


 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?