2010. november. 22. 16:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 16:33 Világ

Előrehozott választásokat szeretne az egyik ír kormánypárt

Előre hozott választásokat tartana januárban az ír kormánykoalícióban kulcsfontosságú szerepet betöltő Zöld Párt, miután Dublin pénzügyi segítséget kért az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).

"Az elmúlt hét nagy trauma volt a választóknak. Az emberek becsapva és elárulva érzik magukat. Olyan ponthoz érkeztünk, amikor az ír népnek politikai biztonságra van szüksége. Ezért úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy általános választásokat tartsunk 2011 januárjában" - közölte John Gormley, a Zöldek vezetője hétfőn.

A Zöldeknek hat képviselőjük van a parlamentben, az ő támogatásuk nélkül Brian Cowen kormányfő Fianna Fail pártjának veszélybe kerülhet a többsége a törvényhozásban. A Fianna Fail a Zöldeken kívül csak néhány független képviselő támogatására számíthat. Két független honatya azonban máris jelezte: nem fogja megszavazni a kormány 2011-es költségvetési tervét.

Gormley közölte: pártja arra is gondolt, hogy azonnal kilép a kormánykoalícióból, de végül arra jutottak, hogy még súlyosabb következményekkel járna, ha a nemzetközi segítség, illetve a takarékossági programcsomag részleteinek kidolgozása előtt kormány nélkül maradna az ország. Az EU és az IMF jóváhagyta vasárnap este Dublin kérését, így hivatalos tárgyalások kezdődhetnek a pénzügyi segítség kereteiről. Írország akár 90 milliárd eurós támogatást is kaphat.

Az ír napilapok hétfőn a kormány várható bukásáról cikkeztek. A The Irish Daily Mail "szégyentelen kapitulációnak" minősítette Dublin lépését, és úgy vélte, a kormány "90 évnyi függetlenségnek vetett véget" az EU és az IMF felkérésével. A The Irish Times egyenesen a kormány távozását és mihamarabb előre hozott választások kiírását követelte. "Két hétig tartó hazudozás után (a kormány) Brüsszelhez fordul alamizsnáért, miután politikájával csődbe vitte az országot. Mostantól nem választott vezetők fogják irányítani az ügyeinket. Egyetlen lehetőségünk azonban még van: meg kell büntetni azokat, akik felelősek az ország romba döntéséért" - írta a The Irish Sun.


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.