2010. november. 10. 10:38 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 10:38 Világ

Sátánnak hitte és meggyilkolta saját kisfiát egy ukrán nő

Pszichiátriai vizsgálatot rendeltek el annak az ukrajnai nőnek az ügyében, aki egy konyhakéssel fejezte le saját öthónapos gyermekét - jelentette szerdán az UNIAN hírügynökség. A Hmelnyick megyei asszony azt állítja, egy hang azt mondta neki, hogy egy sátánt hozott a világra.

A rendőrséget a nő idős szülei értesítették, miután lányuk éjszaka azzal állított be hozzájuk, vértől átázott ruhában, hogy megölte az ördögöt. Elmondta, álmában azt mondta neki egy hang, hogy az élettársa egy angyal, az öthónapos kisfia pedig ezért tisztátalan, akit el kell pusztítania. A nő ekkor felkelt, felvette a kiságyban alvó gyermekét, kivitte az udvarra, ahol egy konyhakéssel levágta annak fejét. A kiérkező rendőrök a gyerek megcsonkított testét a szemétdombra dobva találták meg.

Szomszédai azt mondják, hogy a fiatalasszony mindig halk szavú és kedves természetű volt. Azt sem lehet elmondani róla, hogy túlságosan vallásos lett volna. A nőt a hatóságok törvényszéki pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá, mielőtt döntenek további sorsa felől.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.