2010. október. 26. 07:10 Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 06:26 Világ

Közel ötödével több orosz halt meg júliusban és augusztusban

Júliusban és augusztusban a hőség és az általa előidézett tőzeg- és erdőtüzek következtében közel ötödével haltak meg többen Oroszországban, mint az előző év azonos időszakában.

A gazdaságfejlesztési minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint a két nyári hónapban mintegy 374 ezer orosz állampolgár hunyt el, 56 ezren, azaz 17,5 százalékkal többen az egy évvel korábbihoz képest. A szokatlan hőséggel, erdőtüzekkel és a városokat elborító füstökkel összefüggésben júliusban 14 500-zal, augusztusban pedig 41 300-zal volt több a halottak száma. Csak augusztusban 192 ezer ember halt meg, ami több mint 27 százalékos növekedés. 

A jelentés szerint növekedtek a keringési, emésztőrendszeri és daganatos betegségek következtében elhunytak száma. Moszkvában és Oroszország nyugati részében sok helyen meghaladta a 40 Celsius-fokot is a hőmérséklet. Az erdőtüzek július végén szaporodtak el, kigyulladtak a fővárost övező tőzeglápok, aminek eredményeként heteken át csípős füst terjengett. 

A moszkvai egészségügyi hatóságok közlése szerint augusztusban megduplázódott az elhalálozások száma, napi átlagban mintegy hétszázra növekedett.

Az ellenzék szerint a Vlagyimir Putyin elnökségének ideje alatt (2000-2008) elfogadott törvények meggyengítették az erdőgazdálkodási rendszert, és emiatt reagáltak lassan a hatóságok a tüzekre. Mindazonáltal Putyin és Dmitrij Medvegyev jelenlegi elnök nem szenvedett el jelentős politikai veszteséget, a közvélemény-kutatások adatai szerint egyikük népszerűségét sem tépázta meg az eset.

Az idei év első nyolc hónapjában tovább csökkent Oroszország lakossága: bár közel 111 ezer bevándorló érkezett, a lélekszám összességében 87 400-zal 141,8 millióra csökkent.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.