2010. október. 19. 14:32 Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 14:34 Világ

A kínai Nobel-békedíjas szabadon bocsátását kérte az amerikai igazságügy-miniszter

"Szabadon kellene engedni" - ezt gondolja Eric Holder Liu Hsziao-po kínai Nobel-békedíjasról.

A politikus szerdán Pekingbe látogat, ahol magas rangú kínai vezetőkkel találkozik, de, mint mondta, nem tartja valószínűnek, hogy az október 8-án kitüntetett és 11 éves börtönbüntetését töltő emberjogi aktivista ügye szóba kerülne tárgyalásain.

"Szerintünk nagyon megérdemelte a Nobel-díjat. Szabadon kellene engedni, Kínának teljesítenie kellene az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeit" - mondta az amerikai miniszter riportereknek Hongkongban, ahol egy tanácskozáson vett részt. Hozzátette azonban: egyáltalán nem biztos abban, hogy Liu Hsziao-po ügye szóba kerül pekingi tárgyalásain. Eric Holder a kínai külügyminiszterrel, igazságügy-miniszterrel és főügyésszel fog találkozni.

Liu Hsziao-pót az emberi jogokért és a demokratikus reformokért folytatott több mint két évtizedes küzdelme elismeréseként tüntették ki a Nobel-békedíjjal. A kínai vezetés dühödten fogadta a felforgatásért 11 év börtönre ítélt aktivista kitüntetését.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.