Harminc éve tört ki a második világháború utáni egyik leghosszabb és legvéresebb háború: a Szaddám Huszein vezette Irak 1980. szeptember 22-én indított támadást Irán ellen. Bár az iraki diktátor bukását követően a két ország viszonya jelentősen javult, a háború Iránban máig tartó traumát okozott, és még ma is falfestményeken, hirdetéseken emlékeznek meg az invázióban meghalt mártírokról.
A nyolc évig, 1988-ig tartó harcok áldozatainak számát ötszázezer és másfél millió közé teszik, amelyhez több százmilliárd dollárnyi anyagi kár járult – többek között a háború miatt kiesett olajbevétel. A háború kitörésében számos ok játszott közre. Az évszázados arab-perzsa és síita-szunnita viszályhoz társult Szaddám Huszein iraki elnök és az 1979-es iszlám forradalmat vezető Khomeini ajatollah személyes ellentéte, a két ország régen húzódó területi vitája, továbbá Irak azon törekvése, hogy megszerezze a vezető szerepet a Perzsa-öböl térségében.
Szaddám Huszein 1979 júliusában lett Irak államfője, és gyorsan világossá tette, hogy nem fogadja el azt az 1975-ös szerződést, amely a Tigris és az Eufrátesz összefolyásából kialakult, a Perzsa-öbölbe ömlő Satt el-Arab folyót tette meg Irak és Irán határának. 1980. szeptember 17-én Irak felmondta a vitatott megállapodást, öt nappal később csapatai megindultak Irán ellen.
„A támadás okozta sokk mindenre kiterjedő volt, úgy emlékszem, mintha csak ma lett volna” – írja blogjában az iraki invázióról Farhad Abdolian, egy ma Franciaországban élő iráni mérnök, aki az évforduló kapcsán idézte fel a harminc évvel ezelőtt átélt eseményeket. „A barátaim és én azt hittük, hogy puccs kezdődött, egész éjszaka a teheráni egyetem épületét őriztük. Ilyen naivak voltunk. Nem hittük, hogy ez egy pusztító háború kezdete volt, ami nyolc évig tartott és több mint 500 ezer ártatlan életet követelt.”
Villámháború helyett évekig tartó pusztítás
Szaddám Huszein azt remélte, hogy a meglepetésszerű támadással kihasználhatja a sah bukása utáni bizonytalan iráni helyzetet. A meglepetésszerű támadás kezdetben sikereket hozott, az irakiak elfoglalták a vitatott területet, sőt bevették Horramsahr iráni kikötővárost is.
Két évvel a háború kezdete után Irán vette át a kezdeményezést, ezután óriási emberáldozatokat követelő offenzívák követték egymást mindkét oldalon, de egyik fél sem tudott áttörést elérni. Az iráni hadsereg számban háromszor múlta felül az irakit, de az képzettebb volt, és korszerűbb fegyverzettel rendelkezett. A harcok negyedik évében kezdődött "a városok háborúja": Irak és Irán négy éven át pusztította rakétákkal egymás településeit, és hadszíntérré vált a Perzsa-öböl is, ahol 546 tankhajó szenvedett kárt.
A felek évekig visszautasították a másik által felajánlott tűszünetet és figyelmen kívül hagyták az ENSZ BT felhívásait is az ellenségeskedések megszüntetésére. Az első komoly békekezdeményezések 1986-ra estek, amikor a halálos áldozatok száma már meghaladta az egymilliót, és kölcsönösen lerombolták egymás olajlétesítményeit. Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár közbenjárására végül 1988. augusztus 20-án életbe lépett a tűzszünet. A béketárgyalások során az ellentétek megmaradtak mind a Satt el-Arab folyót, mind a fogolycserét illetően, és a tárgyalások rövidesen meg is szakadtak.
Normalizálódott viszonyok
„A két ország között mára normalizálódtak a viszonyok, volt ugyanis egy váltás Szaddám Huszein bukásával” – mondta a hvg.hu-nak N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet szakértője, aki nemrégiben megjelent tanulmányában az iraki-iráni háború következményeiről is ír. A nyolcéves háború mindkét oldalon óriási veszteségekkel járt és jelentős szerepe volt az Iráni Iszlám Köztársaság alakuló identitásában. Iránban a mai napig tartó traumát és gyászt okozott, például ma is falfestményeken, hirdetéseken állítanak emléket a mártírjainak országszerte - olvasható a tanulmányban.
„Irak és Irán viszonyát máig alapvetően a két ország közötti háború határozza meg: nemcsak a már említett trauma miatt, hanem mert Irán mindent megtesz, hogy hasonló helyzet ne fordulhasson elő többé. Ezért igyekszik jó kapcsolatokat ápolni az új iraki kormánnyal, és minden politikai csoportosulással, valamint az országon belül gazdasági pozíciókat kiépíteni.”
A Szaddám Husszein utáni Irak kormányával az iráni vezetés sokkal jobban megtalálja a hangot. Ennek csak részben oka az, hogy abba olyan politikai csoportok is bekerültek, amelyek szoros kapcsolatokat ápolnak velük, vagy korábban Iránban éltek száműzetésben.
Zarándokok okozta fellendülés
Irán ma Irak legnagyobb kereskedelmi partnere: a kétoldalú forgalom 2009-ben elérte a négymilliárd dollárt. Az olcsó, államilag dotált áruexport azonban mind az iráni, mind az iraki árakat lenyomta, és ez a két ország gazdaságát hátrányosan érintette. Hozzávetőleg két éve az iráni kormány egymilliárd dolláros kölcsönt ajánlott fel Iraknak iráni vállalatokat és felszerelést alkalmazó projektek kivitelezésére.
Az ország síiták lakta részein, de főleg a szent helyek környékén, Nedzsefben és Kerbelában évi mintegy húszmillió dollár értékű iráni beruházásokra került sor, elsősorban a zarándokok kiszolgálására – olvasható a tanulmányban. Emellett még 2005-ben Irán egymilliárd dolláros, alacsony kamatozású hitelt ajánlott fel a nedzsefi reptér építésének finanszírozására, hogy az iráni zarándokok közvetlenül odautazhassanak. A két ország határához közeli iraki területeken az irániak építették ki az elektromos hálózatot, amely a sajátjukhoz kapcsolódik.
Az irániak szent helyei, két kivétellel, Irakban találhatók. Ezért a Szaddám Huszein-rezsim megdöntését követő határnyitás óta az iráni síita hívők tömegesen, évente többszázezren járnak át zarándoklatra. Ennek egyenes következménye, hogy követendő vezetőt és tanítást (értelmezést) is egyre többen Irakban találnak. Ezért – annak ellenére, hogy Irán számára kiemelt fontosságú az iraki síiták képviselete a szomszédos ország kormányában – Irak felbomlása és egy különálló arab síita entitás létrejötte (amely az elmúlt évtizedekben többször is reális lehetőségnek tűnt) nem szolgálná a javát – teszi hozzá a tanulmány.