2010. szeptember. 19. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 19. 12:52 Világ

A „vörösingesek” ismét Bangkok utcáira vonultak

A tömegtiltakozások májusi elfojtása óta először vasárnap ismét összegyűltek Bangkok utcáin a „vörösingesek”, hogy megemlékezzenek a Thakszin Sinavatra akkori miniszterelnök hatalmát négy éve megdöntő puccsról, valamint a politikai erőszak áldozatairól.

A thaiföldi főváros üzleti negyedében, a Sinavatra híveit, valamint a hadsereg politikai beavatkozását ellenzőket tömörítő „vörösingesek” által március és május között megszállva tartott Racsapraszongban ezrek gyűltek össze, és néztek farkasszemet rendőrök százaival.

Bár a tüntetés békésnek ígérkezik, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel, hogy megakadályozzon bármiféle erőszakos cselekményt. A felvonulók tízezer piros léggömböt eresztenek fel az égbe, hogy így tisztelegjenek a tüntetések elfojtásakor lelőtt társaik emléke előtt – írt a Bangkok Post című újság internetes oldalán.

Fittyet hányva a gyülekezési tilalomra a „vörösingesek” ezer fős csoportja már pénteken a bangkoki Klong Prem börtön elé vonult, és követelte társai szabadon engedését. Helyi idő szerint vasárnap délután tüntetést tartanak Sinavatra szülővárosában, Csiang Maj városban is.

Bangkokban májusban rendkívül állapotot vezettek be, s ez azóta is érvényben van. A főváros tavasszal szinte háborús övezet képét mutatta, miután a hadsereg éles lőszert vetett be, hogy kiűzze az üzleti negyedből a tüntetőket. A katonák mintegy 90 embert öltek meg, több mint 1400-at pedig  megsebesítettek, s emiatt a tüntetők kemény magja három tucatnyi épületet gyújtott fel, köztük a tőzsdét és az ország legnagyobb luxus bevásárló központját.

A korrupcióval és a király iránti tiszteletlenséggel gyanúsított Sinavatrát 2006. szeptember 19-én buktatta meg a hadsereg vértelen puccsal. Bár a hatalomátvétel célja a stabilitás helyreállítása volt, végül élesen megosztotta a társadalmat. A volt miniszterelnök 2008 óta külföldi száműzetésben él, s bár támogatja az ellenzéket, tagadja, hogy erőszakra bujtogatna.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.