2010. szeptember. 12. 23:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 13. 10:24 Világ

Törökországban többséget kapott az alkotmánymódosítás

A török alkotmánymódosításról vasárnap tartott népszavazáson a szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján 58 százalékot, azaz többséget kapott az alkotmányreform - jelentette az NTV helyi tévéállomás.

A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által kezdeményezett módosítások főként az igazságszolgáltatást és az alapvető állampolgári jogokat érintik.

Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője nem tudta leadni voksát, mert a parlament tagjai csak meghatározott helyeken szavazhattak, és a politikusnak - a CHP közleménye szerint - erről nem volt tudomása. Az ellenzék szerint a változtatások az uralkodó AKP befolyását fokoznák az állami intézményekben.

Erdogan úgy nyilatkozott, hogy Törökország a reform támogatásával történelmi határvonalat lépett át és az eredmény a katonai puccsok támogatóinak a veresége.

A referendumot az 1980-as katonai puccs harmincadik évfordulóján tartották. Az ankarai kormány azt ígéri, hogy az alkotmány módosítása csupán az első lépés egy teljesen új alkotmány felé. Ugyanakkor az Európai Unió arra intette a török kormányt, hogy a reformok ne csak papíron valósuljanak meg. Az Európai Bizottság  szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az igazságügy reformjában nem a döntések, hanem azok gyakorlati alkalmazása számít. Az Európai Bizottság mindenesetre vasárnap üdvözölte, hogy a török választópolgárok támogatták az alkotmányreformot, amelyet Brüsszel a helyes irányba tett lépésként értékelt.

Barack Obama amerikai elnök Washingtonban nagyra értékelte, hogy a török referendumon a választásra jogosultak több mint háromnegyede vett részt, ami szerinte a törökországi demokrácia életerejét tanúsítja.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.