2010. szeptember. 03. 17:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 03. 16:56 Világ

Antiszemitizmussal vádolják a belga EU-biztost

Nemzetközi felháborodást váltott ki zsidó körökben Karel De Guchtnek, az Európai Bizottság (EB) belga tagjának véleménye, miszerint az amerikai zsidó lobbi akadályozza a közel-keleti béke megteremtését.

Az egykori belga külügyminiszter egy flamand rádiónak adott interjújában arról beszélt, hogy az amerikai zsidó lobbi áll az izraeliek és palesztinok közötti konfliktus megoldásának útjában. Azt is mondta, hogy "még egy mérsékelt zsidóval" sem könnyű a kérdésről "racionális beszélgetést folytatni". Az Európai Zsidó Kongresszus antiszemitizmussal vádolja a politikust, és bocsánatkérést követel.

A Zsidó Szervezetek Fóruma szerint "De Gucht úr egyoldalú véleménye úgy értelmezhető, mint amely megbélyegzi a zsidó közösséget". A kereskedelempolitikáért felelős EU-biztos pénteki állásfoglalásában aláhúzta, hogy személyes véleményének adott hangot, és sajnálkozott, hogy szavait félreértelmezték. Mint mondta, "semmiképpen sem akarta megsérteni vagy megbélyegezni a zsidó közösséget".

"Világossá akarom tenni, hogy antiszemitizmusnak nincs helye a mai világban, és az alapvetően ellentétes európai értékeinkkel" - hangzik nyilatkozata. Közvetve elhatárolódott a biztostól az EB szóvivője is, amikor aláhúzta, hogy De Gucht személyes véleményének adott hangot, amely "nem az EB jól ismert álláspontját tükrözi".

 

 


 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.