Bocsánatot kért a koreaiaktól a japán kormányfő
Kan Naoto japán miniszterelnök bocsánatot kért a koreaiaktól a 35 éves japán gyarmati uralom alatt okozott szenvedésekért és károkért.
Kan bocsánatkérése a Koreai-félsziget bekebelezésének közelgő századik évfordulója alkalmából kiadott keddi közleményben olvasható. A miniszterelnök tudatja, hogy "mély bűntudatot érez és őszinte bocsánatkérést fejez ki" a gyarmatosítás éveiben okozott szenvedésekért és károkért.
A több ezer éves állami múltra visszatekintő Korea 1905-ben lett japán protektorátus. Japán 1910-ben augusztus 29-én annektálta Koreát. A gyarmati uralom egészen a második világháború végéig, 1945-ig tartott.
Később Korea lett a két új szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok első közvetett összecsapásának színtere. Délen az amerikaiak, északon a szovjetek építették ki a közigazgatást. 1948-ban Szöulban kikiáltották a Koreai Köztársaságot, válaszul északon létrejött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. 1950. június 25-én kitört a koreai háború. A két ország 1953-ben kötött fegyverszünetet, amely máig érvényben van.