Világ hvg.hu 2010. július. 28. 14:10

Felnőttként visszatért a 10 éves gyerekgyilkos

Ismét a lapok címlapjára került Nagy-Britanniában az a most 27 éves férfi, aki tízéves korában, 1993-ban társával elrabolt, megkínzott és megölt egy kétéves kisfiút. A 2001-ben új, titkos személyazonossággal feltételes szabadlábra helyezett Jon Venables – akit a 20. század legfiatalabb gyilkosának is neveznek – most újra börtönbe vonult gyerekekről készült pornográf képek letöltése miatt.

A brit közvéleményt a mai napig nem hagyja nyugodni annak a biztonsági kamerák által rögzített felvételnek az emléke, amelyen az látható, ahogy az akkor 10 éves Jon Venables kézen fogva vezeti el az édesanyja mellől egy liverpooli bevásárlóközpontban elrabolt és később meggyilkolt kétéves James Bulgert. A kisfiút Venables – és hasonló életkorú barátja, Robert Thompson – 1993. február 12-én megkínozta és annyiszor ütötte meg téglákkal és egy vasrúddal, hogy alig lehetett megállapítani, pontosan melyik ütés okozhatta a kisgyerek halálát. James testét két nappal később, a közeli vasúti síneken találták meg.

Kézenfogva vezeti el áldozatát az akkor 10 éves gyilkos
PA

Az akkor még szintén gyerekkorú Venablest és társát a felnőtt vádlottaknál megszokott bírósági tárgyalás során ítélték el – életfogytiglani büntetést kaptak, amelyből hét évet le is töltöttek. Társához hasonlóan a hatóságok szerint Venables sem jelentett veszélyt a társadalomra nézve, ezért 2001-ben, 18 éves korában kiengedték, ráadásul új nevet és személyazonosságot, lakóhelyet és munkát kapott, hogy új életet kezdhessen. Ezt a döntést akkor is, és most is heves bírálatok érték.

Jon Venables 1993-ban
AP

A gyilkosság óriási megdöbbenést okozott a briteknél, a közvélemény nehezen dolgozta fel a történteket és még az utóbbi években is több dokumentumfilm, tanulmány és újságcikk foglalkozott az üggyel. Azonban a széles nyilvánosság – amely az újságokat követve „szörnynek” vagy „ördögnek” bélyegezte a gyermekkorú gyerekgyilkost – 2001-ben szem elől vesztette Venablest, nem kis részben új személyazonosságának és lakóhelyének szigorú titkosítása miatt. A hatóságok a Guardian szerint attól tartottak, hogy valaki megölheti Venablest, ha kiderül, ő a hírhedt gyerekgyilkos.

A gyilkos azonban - új személyazonosságát továbbra is titokban tartva - most, már felnőttként ismét visszatért a britek hétköznapjaiba, miután megszegte korábbi szabadlábra helyezésének feltételeit és az ellene felhozott, gyermekpornográfiával kapcsolatos vádakban bűnösnek vallotta magát. A bíróság múlt héten kétéves börtönbüntetésre ítélte. A pornográf képekre akkor derült fény, amikor a fiú titkos személyazonosságának nyilvánosságra kerülésétől tartva felvette a kapcsolatot hivatalos pártfogójával és a lakására hívta. Amikor a hivatalnok megérkezett, Venables épp gyanús fájlokat próbált meg törölni a számítógépéről. A későbbi vizsgálatok során kiderült, hogy a fájlok közel 100, gyerekekről készült pornográf felvételeket tartalmaztak, amelyek némelyikén kétéves gyerekek vagy fiatal lányok megerőszakolása volt látható.

Az egykori gyermekgyilkos újbóli felbukkanása és börtönbüntetése ismét vitákat indított el Nagy-Britanniában az igazságszolgáltatásról, a hátrányos helyzetű gyerekek ellátásról és neveléséről, illetve arról a gyakorlatról, amelyben elítélt bűnözők új személyazonosságot kaphatnak. Sokan felteszik azt a kérdést is, Venables miért nem került vissza hamarabb a börtönbe – a mostani per alatt ugyanis fény derült arra, hogy az utóbbi években kábítószer-birtoklásért és utcai verekedésért is figyelmeztették.

Az eset feltépte a régi sebeket is: Denise Fergus, az 1993-ban megölt kisfiú édesanyja – aki a mostani tárgyalás alatt sem láthatta fia gyilkosának arcát, csak hallhatta a tárgyalóteremben zajló eseményeket – a BBC beszámolója szerint azt mondta, felfordult a gyomra, amikor meghallotta Venables hangját. Kiderült az is, hogy a férfi Fergus otthonához közel kapott új lakhelyet és szinte a szomszédban élte titkos életét. „Akár állhattam is mellette egy sorban és beszélhettem vele. Nem tudom. Ezért annyira fontos, hogy tudjam, hogy néz ki” – mondta a nő.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.