Tunéziában nyolc embert ítéltek el terrorizmus vádjával
Nyolc ember kapott több, néhányan 12 év börtönről szóló ítéletet Tunéziában azzal a váddal, hogy terrorista szervezethez tartoztak – közölte szombaton egyikük ügyvédje.
Terrorista sejthez tartozás és a terrorakciók magasztalása volt ellenük a vád, de szervezetük nevét az ügyvéd nem közölte. Az elítéltek valamennyien tagadták az ellenük felhozott vádakat.
Három fiatalembert 12 év börtönre ítéltek, öten pedig 2-től 5 évig terjedő elzárást kaptak – számolt be a védő, megjegyezve, hogy két férfi ellen távollétükben hozták az ítéletet, ők Franciaországba, illetve Svédországba szöktek, és politikai menedékjogért folyamodtak. Tunézia világias kormányát a Nyugat szilárd szövetségesének tekintik az iszlamisták elleni küzdelemben.
Ügyvédek tájékoztatása szerint 2003 óta vagy kétezer embert tartóztattak le az országban terrorizmussal kapcsolatos váddal összefüggésben. Az észak-afrikai arab ország igazságügy-minisztériuma szerint ez a szám valójában nem éri el a 400-at.