2010. május. 21. 13:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. május. 21. 14:28 Világ

Havi 1500 euró pluszpénz az EP-képviselőknek

Miközben az Európai Unió polgárai egyre inkább bőrükön érzik a válság reálgazdaságaikra gyakorolt hatásait, addig az Európai Parlament képviselői fejenként 1500 eurónyi további költségtérítést szavaztak meg maguknak strasbourgi ülésükön.

A Lisszaboni Szerződés tavaly decemberi életbelépésével – amely az Európai Parlament hatásköreinek bővítését is magával hozta –megnövekedett munkamennyiség elvégzésének finanszírozása tette szükségessé, hogy évi 9,4 millió euróval megemeljék az EP képviselőinek kiadási költségkeretét. Ezzel érvel legalábbis a szlovák szociáldemokrata Vladimir Manka EP-képviselő által jegyzett jelentés, amely szerint az együttdöntési eljárások (amikor az Európai Bizottság egyidejűleg a Parlament és a Tanács elé terjeszt egy jogszabálytervezetet) és a jogalkotási feladatok növekvő száma miatt indokolt a képviselők büdzséjének megtoldása.

A képviselőknek eddig havi 17 540 eurós keretből kellett saját maguk és alkalmazottaik fizetését kigazdálkodniuk. A mostani plusz 1500 eurót szintén csakis a foglalkoztatott asszisztensek fizetésének emelésére vagy új alkalmazottak felvételére fordíthatják a honatyák.

Mairéad McGuinness ír jobbközép képviselő a téma kapcsán az Euobservernek úgy nyilatkozott: “nehéz a parlamenten kívül elfogadtatni a jelenlegi körülmények közt a többletkiadásokat, de arra az új európai alapszerződés életbelépése nyomán ránk nehezedő többletmunka miatt mindneképp szükség van”. A héten az EU pénzügyminiszterei már amúgy is meghökkentek a Bizottság hat százalékos büdzsénövelési igényén. A brit konzervatív miniszter, George Osborne szerint ilyen mértékű kiadásnövekedés elfogadhatatlan.

A Bizottság pénzei körüli perpatvar ellenére a miniszterek vita nélkül megszavazták a képviselők extrakiadásainak fedezését, aminek részben az is lehet az oka, hogy a megnövekedett EP-befolyás miatt a Tanács jobban tart a Parlamenttől. Az EP idén már egyszer leszavazta a Tanács 2008-as büdzséemelését, ám a történtek után vélhetően mégis el fogja fogadni a téma újbóli júniusi napirendre kerülésekor.

Az EP plenáris ülése a héten közben elvetette az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakció által felvetett javaslatot, amely két szeptemberi strasbourgi ülés összevonását kérte. Az Európai Parlament Brüsszel és Strasbourg közti ingázása régóta húzódó vitatéma, mert miközben a franciák számára szimbolikus jelentőségű, hogy náluk is ülésezzen az EP, addig ez valójában óriási többletkiadásokkal jár és rendkívüli módon megdobja az utazási költségeket.

Az ECR szerint javaslatukkal évi 17 millió eurót spórolhatott volna a parlament. A szabályok szerint évi 12 ülést kell Strasbourgban megtartania az EP-nek, amely hétszáz képviselő, háromezer munkatársuk és sok kamionnyi irat ingázásával jár oda-vissza 900 kilométeren. A franciák büszkesége évi 200 millió eurójába kerül az európai adófizetőknek, ami ráadásul 20 ezer tonna szén-dioxid felesleges légkörbe jutását is magával hozza.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.