2010. május. 11. 11:38 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 11. 11:18 Világ

Tovább nőtt a véres hétfő áldozatainak száma

Elérte a 119-et az Irakban hétfőn végrehajtott merényletek halálos áldozatainak a száma, miután a Bagdadtól délre fekvő Bászrából és Hillából újabb halottakról érkeztek hírek kedden.

Az év kezdete óta a hétfői nap volt a legvéresebb a közép-keleti országban. Egy kórházi illetékes közlése szerint egy bászrai halottasházban 30 holttestet számláltak össze, vagyis majdnem kétszer annyit, mint amennyit a dél-iraki városban végigsöpört merényletsorozat után jeleztek.

A Bagdadtól 95 kilométerre délre fekvő Hillában, Bábil tartomány fővárosában két gépkocsiba rejtett pokolgép előbb legalább 25 embert ölt meg, majd ezt követően  az áldozatokon segíteni akaró tömegben elvegyülve egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, és ennek következtében - az újabb jelentések szerint - a halottak száma 50-re emelkedett. Irakban az egyre súlyosabbá váló erőszakcselekmények özöne felveti a kérdését, hogy a helyi biztonsági erők képesek lesznek-e megvédelmezni az országot azt követően, hogy az Egyesült Államok tervei szerint a következő négy hónap folyamán kivonja 92 ezer katonájának felét. 

Elemzők szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő szervezetek fokozzák erőfeszítéseiket az ország destabilizálására abban a bizonytalan időszakban, amikor nem tudni: ki szerzi meg a következő kormány fölötti ellenőrzést.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.