2010. május. 06. 15:27 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 06. 15:25 Világ

Játékpisztollyal a kezében hallgatta Merkelt, előállították

Előállított a német rendőrség egy nőt, aki pisztolynak látszó tárggyal a kezében jelent meg egy épület ablakában az észak-rajna-vesztfáliai Wuppertalban, azon a téren, ahol Angela Merkel kancellár éppen kampánybeszédet mondott.

A rendőrség szerint egy játékpisztoly volt a nő kezében, és nem jelentett veszélyt sem a kancellárra, sem Jürgen Rüttgers észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnökre, illetve a szerda esti kampányrendezvényen szintén részt vevő más CDU-politikusokra. A gyanús nőt a színpaddal szembeni épület ablakában vették észre. A rendőrök azonnal átkutatták a lakást, és két férfival együtt őrizetbe vették. A két férfit később elengedték, de a nő őrizetben maradt, mert kiderült, hogy egy másik ügy miatt körözés alatt áll. Észak-Rajna-Vesztfáliában vasárnap tartanak regionális választásokat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.